Anyámk haiku versei

hulló csillagok
az ég kérészei múlt
és jelen között

lecsupaszítva
majd felöltöztetve a
szó ragyogni tud

Lelkünk pár gramm de
mindent kibíró csoda
testünk ékszere

a hajnal fénye
játékos gondolattal
arcodon pihen

csendem virága
ragyogó bűvöletben
nyílik a szóra

szürke a nappal
ablakon kacagva sok
esőcsepp játszik

te is lehetsz az
aki jeleket hagy az
úton másoknak

ha szólsz hangod ne
legyen hamis mert azzá
leszel magad is

szavaid kövek
melyekből falat kezdtem
emelni közénk

sötét felhőket
mosdat a szél holnapra
tiszta ég ragyog

remény ereje
köveket zúz az úton
por sem látszik már

sorsom fonalát
láthatatlan pók szövi
és foltozgatja

a kert végében
bodzából nőtt kerítés
bújtat patakot

korán kopogott
a reggel ablakomon
nem hagy aludni

eső áztatta
fűben sok kis guruló
gyémánt tündököl

föld kibontotta
gyorsan a felhő adta
eső dobozát

szaladtam én is
álmokat kergetve de
aztán megálltam

homokviharral
dacolva áll még az az
öreg gémeskút

holnapom gyorsan
közelít hogy várom-e
a hajnal tudja

fogd a kezem és
biztass hogy több legyek mint
én azt gondolnám

lenszőke nyár már
haját fésüli készül
az ősz jöttére

a másodpercek
hangosan néha némán
hagyják el szobám

olyan vagy mint az
ősz sokszínű és te is
takarod szépen

minden eladó
tábla mellé kiraktad
múltad motyóit

szőlőszem gurul
kacér fürtlakó volt most
mazsolává lesz

színeket kever
az ősz majd fákat színez
hogy ragyogjanak

homokóra tört
derékkal időt kért hogy
végre megragaszd

erdőben szőtték
láthatatlan kezek az
ősz kimonóját

képeslap a múlt
ma már elektronikus
a szerelem is

játszótéri csend
hintában egy otthagyott
mackó kucorog

szavaid kötnek
de betonba nem tudok
ültetni rózsát

szeretni jöttem
hozzád s hallgatni szíved
dobbanásait

légy te a zápor
én leszek napsütés hogy
szivárvány lehess

várakozásom
gyökeret eresztett mint
tétlenség fája

ínyenc ez a nyár
fűszerként bókot csippent
zöldséglevesbe

leszek csended mi
hófedte hegycsúcson vár
érintetlenül