Anyámk haiku versei

ébredező nap
kacsint felém üzeni
ma nem lesz szerény

lehajtott fejjel
kezdem rögös utam hogy
lássam énemet

testünk templomát
lelkünk oltára teszi
csendes meghitté

hiú molylepkét
a gyertya lángja hívja
utolsó táncra

ajtó csukódik
csak illatod maradt itt
hosszan búcsúzik

holnapom gyorsan
közelít ébren várom
a hajnal fényét

álmos reggel friss
harmattal mossa arcát
napfény szárítja

szelíd dallamot
küld az éjjel altatva
hangos tegnapot

alkony ecsetje
csendben dolgozik vásznán
fecskék tűnnek fel

emlékeim bár
lapjai gyűröttek jól
őrzik a múltam

jázmin illata
könnyű fehér fátyolban
táncol tündérként

sátrat bont a nap
az ég tengerén ringó
gyémánt csillagnak

gyönyörű tűz lett
a hamuból kikapart
alvó parázsból

enyhülést hozó
esőcseppek itatják
a szomjas kertet

öreg pad a fa
alatt vésett szíveket,
betűket őriz.

néha megjelensz
mint futó zápor röpke
enyhülést hozva.

napsütésben nő
az árnyék is sötétben
csak magunk vagyunk

nagy kazlak közt egy
szellő bújócskát játszó
apró tünemény

elázott virág
fejét lehajtva várja
a nap erejét

gerendás szoba
repedezett fala most
Anyám hangján szól

tejútra tévedt
göncölszekér megakadt
csillagköveken

csokorba szedtem
jól elrejtettem a nyár
édes illatát

korhadó fának
még lehet kapaszkodó
erős gyökere

zöld réten ballag
komótosan álmosan
a bágyadt napfény

vörös bársonyban
ment le a nap és mosolyt
szórt a világra

koszos álruhás
szeretet koldus csupán
jó szót kéreget

utamnak vége
innen mezítláb futok
ölelni Anyám

mint öreg deszka
vagy szúrágta foszló fa
széttörik álmom

papucsban jár és
színes ruhát öltött a
forró nyári nap

millió mákszem
egy bezárt világban most
ablakot nyitott

aranyfonálra
fűztem lelki gyöngyeim
örökölhető

kardvirág őrzi
a kert nyári illatát
az esti csendben

úgy hívj magadhoz
hogy akarjak menni és
maradni veled.

bárányfelhőcske
elcsatangolt most sírva
keresi nyáját.

felhők játszottak
szivárvány volt a csúszda
a nap tenyerén

magot ültetni
míg más erdőt irt nehéz
de becses szándék