Asbóth Anna haiku versei

A homály árnyán
ébredj rá: te vagy saját
egednek Napja!

Lelkem adom rád,
míg karomba ölelem
fázó testedet.

Apad az arany
Napnak nyakán, majd éke
beolvad Éjbe.

Hisz nem tárcámban,
szívemben hordom arcod:
titkomnak képét.

Subám szunnyadó
égboltja alá hajtom
szívemnek csendjét.

Apró csüngő dísz
kis szívemen megkopott
fénye szemednek.

Van-e értelme
az elhullott levelet
présbe rejteni?

Gyenge fék ép(p)en
megtartja elgördülő
vágyam kocsiját(?)

Az álmodó táj
száján gyönge gyöngye foly`
fűszálra fűzve.

Legszebb szavaid
sajátomként lehelem:
sóhajt a sóhaj.