Balázs József BAZSI haiku versei

gyermek és bolond
egyaránt igazat mond
ha tetszik ha nem

mindent mit tudtam
és átadtam mára vált
hiteltelenné

ezt is megértem
negatív példa lettem
önmagam előtt

meglátni magunk
korlátait nem könnyű
elismerni sem

hozzád száll minden
vágyódó sóhaj - ám más
nálam hangosabb

keze kezemre
fonódva fonott kalács
módra - egybesült

földjén kemény fagy
taréjos nyomokat rejt
csapdaként a hó

zörej a csendben
ropog patája alatt
frissen esett hó

csillagként díszlett
sötét lovam homlokán
a sok hópehely

te éjben szálló
sötétkék tollú madár
megöregedtél

orgonasípok
hajló nyögő fenyőfák
a szél muzsikál

fényes délelőtt
ragyogva úszó felhők
ablakom előtt

pár centis tükör
ám egy Dóm is belefér
csoda pocsolya

csillant az első
napsugárban a reggel -
szebb mint képzelted

ajándékozás
ez - a ló répát kap - én
meg szeretetet

állnak egy helyben
mély a sár robogni most
egynek sincs kedve

de jó ha újra
megtehetem amiért
élnem érdemes

világűr van a
fejekben - de hiányzik
a kozmosz rendje

mint két rigolyás -
vágyaimnak ura és
szolgája vagyok

te aranyszálon
hintázó tündérálom
lesem szép lábad

így tanították
harmónia kell ló és
az ember között

sápadt holdfényben
előúsznak Salome
hét lágy fátylaként

édesen mázos
szavak mély gödre csapda
szólj és rád csapja

vadnyom a sárban
lópatanyomok között
a lovardában

mert lovak között
a Józsefi tisztesség
újra föléled

szárnyát az angyal
kitárva párkányról szállt
hozzám a földre

fejem lehajtom
annyi itt a gyász - derű
simítsd meg arcom

vizes a pad is
csókjaink emléke az
esernyő alatt

ha az alkotás
élettel teli - őrzi
a pillanatot

sápadtan búsan
alkonyul kezedért nyúl
kezem vigaszul

van rá módod tedd
meg újra szállj madárként
kitárt karomba

szemükben izzó
parázs vad tűz - aranyló
nap ménese ez

viselem gúnyám
takarva nyitott lelkem
meztelenségét

zöld hullámú nyár
lovam legeltettem - dús
üde pázsiton

télen lovazás
után meleg párkányán
ülni - de jó volt

csillogó arany
szalmába születik majd
az égi király