Barna Júlia haiku versei

a művészetben
tanulja és csodálja
magát a világ

művészet törött
tükrében méri meg a
valóság magát

a tudás és a
hit között nyugtalanul
vibrál a kétely

szomorú reggel
köd mélyén ül - most innen
kell felívelned

találkozunk sok
év után nézzük egymást
mint valaki mást

az igazság és
a hazugság között a
tévedés lakik

vigyázz szavadra
mások életében is
visszhangozhat majd

az éjszakai
utakon álmok futnak
ébredés felé

a házfalon egy
lomb-fosztott fa árnyékát
ringatja a szél

csónakban ringat
az éj messze sodor az
álmok tengerén

lombvesztett fának
szúrós ágakra fogyott
az árnyéka is

néha elmegyünk
egymás mellett ahogy a
szavaink teszik

mindkét kezedben
múltad cipeled mivel
építesz jövőt?

emlékek sötét
ruháját csillagokkal
varrja ki az éj

máshol ne keresd
az élet értelme az
értelmes élet

krizantém hajtja
fejét a sírra könnye
helyett hull szirma

virágos sírban
fekszik a tegnap itt van
elérhetetlen

temető: béke
fenséges naplemente
lét utáni lét

a remény vezet
hosszú kötelén tűnő
délibáb felé

álarcod kit fed
a kényszerítő remény
hűs mosolyával?

az el nem végzett
dolgok taszigálják át
holnapba a mát

mellékszerepet
játszom saját életem
rozzant színpadán

a fény messze van
pihenj meg a délután
árnyékaiban

az idő fája
hervadt éveket hullat
bennem - öregszem

a fény árnyékot
fest tanít - láss! - az élet
nem csak ragyogás

a múlt visszajár
színek képek illatok
emlék-vonatán

megint letört az
évből egy darab - elfogy
időm nem marad

sötét árnyakat
ringat a délután a
sápadt arcokon

álom kútjából
húz fel a hűs reggel - a
múlt mesélt ott lent

a lét anyaga
öröm és bánat - sorsunk
szabja ruhánkat

virágot hullat
a várakozás fája
termése nem lesz

rokonok vagyunk
harag-égette szívünk
hamuvá békül

mit tehetsz még itt?
gazdagodj a világból
végső percedig!

fényesre gondolt
szavakban szól a világ -
minden megy tovább

mások fájdalmát
a magunkéhoz mérjük -
csak akkor értjük

az esély elszáll
nem történik meg mint nem
játszott színdarab