Barna Júlia (3) haiku versei

erős légy mindig
hisz terheket viselni
jöttünk világra

érett kalászból
búzaszem - a magányból
érett vers pereg

a fényt színekre
tördeli az ősz - együtt
mégis egészek

ha nem álmoknak
hanem emlékeknek élsz -
megöregedtél

minden élőlény
rokon - a fűszál is meg-
borzong ha fázom

köd-kabátot ad
az utca rád - új trend a
láthatatlanság

szemében olyan
voltam mint soha: lényem
legfelső foka

szélben keringő
levél vágya: még vissza-
szállna az ágra

az ősz itt járkál
de még esztelen lobog
szívekben a nyár

hervadás mossa
virágok arcáról a
nyári ragyogást

madarak szállnak
földről az égre viszik
tekintetemet

szél legyezi a
fákat lesodor néhány
arany levelet

körhintát játszik
az idő: forgat, pörget,
de majd leszállít

légy vándormadár
aki útjelzés nélkül
is hazatalál

szorongás épít
földszintes gondjaidra
emeleteket

az ősz sóhaján
fecskék repülnek délre
velük megy a nyár

teremts világot
három sorból ahová
elmenekülhetsz

haikut írok
a pillanat szárnyára
festek jeleket

minden kérdésre
bujkálnak válaszok a
csendben valahol

hulló levelek
bánata múló időm
párhuzamosa

az ősz lejtőjén
sokáig sodródik még
néhány nyári kép

ősz sír bennem is
emlékek sárgulnak - szél
fújja szerteszét

nem halt meg a nyár:
az utolsó virágok
illatában leng

tarka szoknyában
táncol az ősz - a zene
egyre szomorúbb

törött vázák a
rég kidobott virágok
illatát őrzik

bonyolult úton
jutunk el az egyszerű
igazságokig

holnapot tervez
az agyam de szívem a
tegnapban nyaral

a csend hálóján
fennakadt gondolatok
zajba fulladnak

az életedből
gyönyörű festmény helyett
csak falfirka lett

álom szájában
forognak a nappal kis
eseményei

mindig kékebb a
messzeség - mindig szebb az
amit el nem érsz

egykori szobrok
pálcika-emberekké
fogytak szememben

sárga levelek
között az elmúlás halk
zenéje kering

őszi kert fölött
madár suhan ívet ír
az alkonyatra

izzó színeket
gyújtanak az őszi nap
fáradt csókjai

ősz-tündér festi
a fákat képzelete
színesben szárnyal