Bazso72 haiku versei

Rozsdamarta fa
napfénnyel kenegetve
sem zöldül ki már.

Legnehezebb nap
is könnyű, megfelelő
társsal megosztva.

Csendben lélegzem,
az utolsó fűszálban
is én sóhajtok.

Ha szárnyam lenne,
hűségből még akkor is
földön maradnék.

Vörös tűzsárkány
kanyarog le az őszi
dombok lankáin.

Pirosas-szürke
felhőcsíkokra ásít
az ébredő nap.

Ne állítsd magad
szembe senkivel, inkább
lépj oda mellé.

Nem az a fontos,
éppen hol állsz, hanem az
hogy merre tartasz.

Reggelente már
az ősz illata ébreszt,
későn kel a nyár.

A hited reményt
adhat, a tapasztalat
bizonyosságot.

Koszorút fonnak
ősz hajamba búcsúzó
nyári virágok.

Ember nem lehet
leértékelt árucikk
egy kirakatban.

Nem számít, mennyit
mentél a rossz irányba,
visszafordulhatsz.

Színpompás őszi
ruháját felvette már
a hortenzia.

Fehér rózsámon
barna pöttyök mesélnek
az elmúlásról.

Az jó, ha meg tudsz
bocsátani, de még jobb,
ha meg se bántódsz.

Fiatal hajtás
vörösen izzik, majd a
levélbe olvad.

Lábnyomod vezet
selyempor száll habkönnyű
lépteid után.

A szépségünk csak
tökéletlenségünkben
mutatkozhat meg.

Ha békében vagy
önmagaddal, megszűnik
minden küzdelem.

A halál előtt
egyetlen pillanatba
szűkül életünk.

Aki mindenben
talál szépet művész, vagy
pedig szerelmes.

Akárhol is nő
a napraforgó tudja
a helyes irányt.

Békét kötni a
világgal sokkal könnyebb,
mint önmagammal.

Egy tárgy értéket
a hozzá kapcsolódó
emlékek adják.

Édes földanyánk
tengerkék szemeiben
még mosoly bujkál.

Jó szóval öntözd
lelkem, és meglásd virág
nyílik belőle.

Az egyszerűség
zavaró jelenség a
mai világban.

Nincs lehetetlen,
csak tehetetlen - mondta
mindig nagyapám.

Kerti padomra
ült a nyugalom, én is
mellé szegődtem.

Hogy mi történhet
egy lélegzetvételnyi
időben? Minden.

Egyszerűségre
törekszik az igazság
manírok nélkül.

Megbocsátásnál
ne feledkezz el soha
saját magadról.

Megnevezheted
az egész részeit, de
így nem áll össze.

A napfelkelte
később ér a völgybe, de
megéri várni.

Az élet nem a
versenyről szól, hanem az
együttérzésről.