BG Gabi haiku versei

Lángvörös tenger -
lemenő nap fényében
sirályok sírnak.

Ébred a hajnal.
Csiripeléstől hangos
öreg almafám.

Fagyott ágakon
éhes kis cinkék várják
a rügyfakadást.

Fehér hócsipke
súlya húzza a fákat -
fagyos takaró.

Fagyos szél zörget
lelkem ablaktábláin
csontváz-kezével.

Hópihe táncol
a szélben - megpihenni
fűzfa ágra ül.

Harmatcseppekkel
oltja a hajnal álmos
virágok szomját.

Vattacukorból
gyúr bodros felhőt a szél
a nyári égre.

Hervadó szirom
földre hullva álmodik
a múló nyárról.

Ezüsttel átszőtt
felhőtakaró alatt
álmodnak a fák.

Arany hidat fest
a búcsúzó napsugár
a tó vizére.

Dércsípte bokrok
megkopasztott ágait
zörgeti a szél.

Tücsök-hegedűn
őszi melankólia,
halkuló zene.

Korai tavasz -
februári hó alól
hóvirág kacsint.

Gyémántként csillog
alvó fenyőfákon a
tél fagyott könnye.

Csöpög a jégcsap.
Pajkos szelek játszanak
olvadó hóban.

Balatoni szél -
Felkorbácsolt hullámok
futnak a partig.

Búcsúzik a nyár.
Alkonyati szél játszik
őszi hegedűn.

Mint fáradt varjú,
tölgyfa ágán megpihen,
álmodik a nyár.

Halott némaság
megfagyott ágakra húz
didergő álmot.

Jégpáncél alatt,
tél ölelő karjában
alszik a folyó.

Mint fáradt vándor,
úgy oson a komor est
őszi fák közé.

Erdő csendjében
hűs csermely csobogása
vággyal telt zene.

Nyári éjjelen
ezer csillag csilingel
égi dallamot.

Sötétkék bársony
palástot borít az éj
didergő fákra.

Langyos esővel
öntözi a nyári ég
a parti sétányt.

Habfehér felhők
vitorláznak át a kék
nyári égbolton.

Futnak az árnyak
a hajnal bíbor színű
mosolya elől.

Jégcsapok játsznak
nyírfák fagyott ágain
holdfény keringőt.

Elszenderülő
tó fölött ezer lámpást
gyújt a messzeség.

Napsugár fürdik
azúrkék vizű tóban
nyári reggelen.

Sirályok hangja
sziklához csapódik, s kék
habokba fullad.

Hó alatt alvó
remény tavaszi napfény
melegét várja.

Ezer mécses ég
halottak sírhantjain -
emlékezésképp.

Hűvös esővel
a csendben búcsúzó őszt
siratja az ég.

Mint kiszáradt kút -
nem oltja többé szomjunk
halott szerelmünk.