BG Gabi haiku versei

Tiszta vizű tó
tükrében látlak téged
s benned magamat.

A vén hold tudja,
de megőrzi örökre
nádasok titkát.

Simogat a csend.
Bársony kézzel betakar,
vigyázza álmom.

Ballagó idő -
nyomában halott vágyak,
megkopott álmok.

Fehér csipkébe
öltözött fák frigyére
áldást ad az éj.

Hajnalpír festi
szürke közönnyel átszőtt
életünk egét.

Jégcsappá lett könny
tavaszi naptól olvad
gyémánt-cseppekké.

Mint kúszónövény,
úgy fonja körbe újra
hiányod szívem.

Nem beszélgetünk,
csak szívünk csendje ordít -
harsány némaság.

Mint fagyott rügyek,
szíved is felolvadhat,
ha jő új tavasz.

A fájdalom nem
múlik el, csak idővel
részeddé válik.

Pucéron álló
fák őrzik emlékedet
hideg közönnyel.

Szerelem ébred -
összecsomagol az ész
s szabadságra megy.

Álomba dermedt
fák kopasz ágain ül
sírva a magány.

Rózsaszín ködbe
burkolózott alvó fák
őrzik titkaim.

Angyalszárnyakon
suhan tova a hajnal,
ellopja álmunk.

Egyetlen voltál
milliárd csillag közül
s most kihunyt fényed.

Szárnyaszegetten
zuhannak a semmibe
gondolataim.

Szürke fellegek
mögül kibúvó napként
nevet rám szemed.

Holtak üzennek
dermesztő hideg széllel:
semmi sem örök.

Naponta festi
újra szerelmünk egét
a lenyugvó nap.

Megtépázottan,
mocsokban fetrengenek
kócos álmaink.

Mint felhőt a lágy
nyári szél, elűzi a
rosszat a jóság.

Rőt ruhájú ősz
csupaszra vetkőzteti
a síró fákat.

Megfagyott lelkek
a megváltó Halálnak
lépteit várják.

Fejszecsattogás -
Megint szegényebb lesz a
Föld egy zöld folttal.

Dér ül a tájon -
Holt nyarak illata száll,
mint fakó sóhaj.

Mint ördögszekér,
mit hideg szél görget, úgy
futnak a napok.

Füstízű hajnal
nyomában ébredező
remények gyúlnak.

A kikelettel
együtt jár a hervadás -
élet és halál.

Mielőtt lemegy,
libabőrt csókol a nap
a tó tükrére.

Csillagok közé
Nem hallatszik el szavam -
Hiába hívlak.

Hófödte csúcsok
fölött a múló idő
is lassít kicsit.

Varjúkárogás
ébreszti a hó alatt
szendergő fákat.

Sziklákkal játszó
hullámok feleselnek
a kelő nappal.

Kiszáradt vizű
halott kút lett szerelmünk -
mélyén kong a csend.