BG Gabi haiku versei

Holt leveleket
kerget a viharos szél
kopasz fák között.

rozoga viskó -
borostyánlevél rejti
repedéseit

őszi telihold
deres avarra szórja
ezüstös fényét

Sárguló fák közt
ezüst ökörnyál libben
s táncol a szélben.

Szalmavirágot
zörget a bús őszi szél,
fagyot lehel rá.

Harangszó helyett
öreg templomtoronyban
vén bagoly huhog.

rozsdás vén lakat
kulcsa már rég elveszett
őrzi a múltat

Kövér cseppkövek -
évezredek munkája
egy barlang falán.

Fehérre meszelt
házak közt szürke füst száll
s megül a völgyben.

bágyadt napsütés
ezüst ökörnyál úszik
rőt lombok között

mély tenger az ég
rajta arany bárkaként
úszik a vén Hold

már esteledik
sötét árnyékok ülnek
az eresz alá

magányos kémény
tetején üres fészek
új tavaszra vár

foltosan hámló
platánfák kérge alá
kúszik az este

mint méz csordogál
felhők közül a sárga
telihold fénye

Fehér kövekre
árnyékot vet egy törött
vitorla árboc.

Zúzmarás ágon
borzong egy árva cinke,
messze a tavasz.

Ághegyen dió
ringatózik a szélben,
zöld burka reped.

Vén templomtorony -
bagolyfiókák ülnek
korhadt gerendán.

Ringó nádszálon
szitakötő álmodik,
míg leszáll az est.

Hold szórja fényét
vörös parti kövekre,
álmodik a tó.

Őszi éjszakán
vén kút mélyébe bámul
s elsápad a hold.

Tenyérnyi tócsa
tükréből visszaköszön
a lemenő nap.

Fészket rejtő lomb
suttog az esti szélben,
tücsökszót hallgat.

fényes varjútoll
néma felkiáltójel
a fagyott hóban

Hervadás színű
őszi erdőbe rejti
álmait a nyár.

Harmatos fűben
ébredő fények között
lépdel a hajnal.

Nádasok közé
lopakodik az alkony,
hullám öleli.

Rozoga hídon,
tajtékzó habok felett
sebzett sirály ül.

Akácfa ágán
rezzen a hajnali fény
méz ízű csendben.

Madárdal halkul,
zöldellő nyírfaágon
tanyát ver a csönd.

Vadlúd-ék hasít
mélykék eget gágogva,
viszik a nyarat.

Kesernyés füst száll,
leégett erdő fölött
síró pinty köröz.

Kövér esőcsepp
ringatózik a szélben
pókhálószálon.

Mint selyemlepel
úgy hull alá a fákra
a szürke alkony.

Őszi ködben áll
a néma jegenyesor,
csend üli ágát.