BG Gabi haiku versei

Árvalányhajat
borzol az alkonyi szél
viharvert pusztán.

Nefelejcs-kék ég -
sóhajtásnyi felhőket
pingál rá a szél.

Harmatos pázsit
felkelő napot köszönt -
madárdal ébred.

Elhagyott kunyhó -
kitört ablakszemei
múltba révednek.

Szürke fellegek
takarják el a napot,
fázik a világ.

Őszi éjszaka -
ezüstös pókfonálon
csillagfény remeg.

Fehér a berek -
fagyott nádasok ölén
muzsikál a csend.

Rigódal ébreszt
feslő bimbókban rejlő
színes álmokat.

Megpihen a szél
pelyhes fiókát rejtő
zöld lombok alatt.

Fák lombja között
átszűrődő holdfényben
ezüst a csönd is.

Hajnali napfény
óvatosan lépeget
mohás köveken.

Májusi alkony -
tücsökdallal válaszol
szél zúgására.

Csöndtakaróban
alszik a hajnali rét -
szellő sem rezdül.

Páfránylevélen
csöndben megül az alkony,
tücsökdalt hallgat.

Gyémánt gyöngyöket
perget a hajnali ég
szunnyadó rétre.

Vén mamutfenyők
századok titkát őrzik
gyantát könnyezve.

Dús fürtjeidet
ezüst holdfény színezi
szőkéről őszre.

Gyermekálmaim
zsindelytetős kis házban
még várnak reám.

Macskaköveken
játszik a hajnal fénye,
tegnapot kerget.

Egy méh súlyától
csillagfürt porzószála
épp csak megrezdül.

Harmatos hajnal
csendjét még őrzik a fák
lomb közé rejtve.

Milliárd ékkő
díszíti a kék égbolt
bársony palástját.

Erdő zúgását
mennydörgés harsogja túl -
tombol a vihar.

Azúrkék égen
bodros felhőket kerget
a hajnali szél.

nárcisz a síron
könnyű szél simogatja
tán anyám keze

Kék búzavirág
tükre a hajnali ég -
színt cserél vele.

Göndör fürtjeid -
aranyló búzamező -
ringnak a szélben.

Halvány csillagok
tücsökzenét hallgatnak
nyári éjszakán.

Ezüst holdfényben
álmodó fűzfák között
szerelem lépked.

Lekaszált réten
pipacsálmokat kerget
a kósza szellő.

Magára hagyott
csónakként ringatózik
elárvult szívem.

holdfény csókolja
vén fák mohás oldalát -
alszik az erdő

Lemenő nappal
sírva hullanak mélybe
szép reményeink.

Egy fürt szőlőben
benne rejtezik a nyár
minden sugara.

Piros mákvirág
őrült, vad flamencót jár
viharos szélben.

Ábrándos holdfény
öreg ladikot ringat
csöndes habokon.