Bihari Enikő haiku versei

Ébredő erdő
vágya tavasszal, zengő
madarak dala.

Vörös lángokat
festve esti fény ragyog,
alkonyi égen.

Újjászületést
hoz a tavaszi szellő,
ébred az élet.

Dér csillan a fán,
hideg éjjelek álmán
fagyos csend alszik.

Őszi esőcsepp
puhán koppan a járdán.
Szomorú dallam.

Esőcseppek közt,
hullnak álmaink nagyobb
célokká nőve.

Fáradt kezekkel,
megérintjük végül majd
célunk édesen.

Tüzes napsugár,
tengerparti csend honol.
Homokban lábnyom.

Hulló levelek,
a föld puha ölében,
titkos üzenet.

Ősz suttogása
Átöleli a tájat.
Csendes elmúlás.

Csendes éjszakán
dér csillog a föld felett,
sápadt Hold alatt.

Hajnali harmat
megfagyott egy fűszálon,
dér csókolta meg.

Lombok susognak
madarak víg dala száll.
Erdő ébredez.

Nyári éjszakán,
csendes csobogásban a
Duna szendereg.

Duna makacsul
tör elő jeges tájon
a hóesésben.

Naplementében,
aranysárga fény csillan,
békés Dunában.

Városok szívén
átlépve a szép Dunát
hidak ölelik.

Lassan hömpölyög,
tükre az eget őrzi,
titka mélységes.

Duna partjain,
öreg fák árnyékában
lágy szél simogat.

Zúg az erdő, a
lombkorona hullámzik.
Ébred az élet.

Napfény simítja,
A tenger hullámait.
Csendben álmodik.

Halk susogásban
tavasz rügyezik, tiszta
új lét születik.

Messzi hegyekben
madár ének visszhangzik,
tisztán, végtelen.

Erdők mélyén a
fák titkokat őriznek
évezredekig.

Tenger morajlik,
hullámok között él - e
végtelen világ.

Fák ringanak a
szélben, erdő lélegzik
üdén, boldogan.

Ősz selyme simul
erdei útra. Ködbe
fonta ősz anya.

Búcsúzik a nyár,
arany eső hull csendben.
Ősz haza talál.

Meleg kandalló
előtt szorosan ülünk.
Télben szeretet.

Őszi erdőben
az arany levelekre
nyugodt álom vár.

Emberi testbe
öltözött napfény, anya
szent szeretete.

Drága jó anyám
szava mint a hűs patak
oltja szomjunkat.

Anyám ölelő
karja bárhol is járjak,
mindig visszahív.

Tavaszi szélben
boldogság hangja szárnyal,
családunk dalol.

Tenger moraja
hullámzó ritmust dobol.
Szabadság varázs.

Nap simogat, hív
a tenger, gitár húrján
zeneszó táncol.