Bihari Enikő haiku versei

Csöppnyi angyalka,
fehér szárnyát kitárva
tavaszt hirdeti.

Jégcsap könny pereg,
a tél szótlan dalára
némán felelnek.

A szél mesél még,
jeges ujja kopogtat
fagyott ablakon.

Fagyos reggelen
hóvirág nyitja szemét,
napfényre várva.

Csöndben érkezik,
mint egy csendes megérzés,
hogy itt a tavasz.

Hófehér szirma
remeg a hideg szélben,
mégis mosolyog.

Apró harangok
rázzák fel a téli csend,
még álmos lelkét.

A jégcsap cseppen,
hóvirág hajt ki csendben,
tavasz kezdődik.

Elolvadt a jég,
hóvirág lép helyére,
élet indulhat.

A vers csak sóhaj,
mely a lélek mélyéről
halk zenévé lesz.

Szépen írt betűk
füzérek a végtelen
tiszta égbolton.

A szó partot mos,
akár a tenger habja,
formálja lelkünk.

Versek virága
illatozik a sorok
között csendesen.

Egy apró mondat
mindent megváltoztathat,
sorsok dőlnek el.

Fényből szőtt szavak
sötétségben is élnek,
reményt hordoznak.

Ha semmi sincs már,
a szó akkor is marad,
mint hűséges társ.

Odafent ragyog
minden, amit nem látunk,
mégis ott lakunk.

Hó takar mindent,
a világ puha álmot
sző a lelkeknek.

Tükörbe nézek,
a szemedben látom azt,
amit hinni kell.

Felhővölgyeken
ring a sorsunk hajója,
szél az iránytű.

Köd fátyla lebeg,
ősz fákra hajlik halkan,
titok fed mindent.

Fák közt bolyongok,
árnyak ölelik lelkem,
új nap nem jön el.

Csillagok fakók,
szemük nem ragyog többé,
az ég is gyászol.

Mezei pipacs,
vérpiros folt a zöldben,
szépsége ragyog.

Emlékeid közt
lapoz a szél könnyezve,
elvesztett idő.

Köd ül a tájon,
szívem mélyén csak sötét,
eltűnt reménység.

Csend ül az ágon,
madarak sem dalolnak,
csak a szív zokog.

Eső kopogtat,
ablakom fájdalmat sír,
csend válaszol rá.

Száraz patakban,
kiszáradt könnyek nyomán
nem zöldell remény.

Kavicsok között
számos elgurult álmot,
elnyel a tenger.

Túl sok az álarc,
fakóvá vált az élet -
hol az igazság?

Álarc mögött én,
álarc mögött te - vajon
kik is vagyunk mi?

Csillogó maszkok
rejtenek el mindent, mi
emberré tenne.

Álarcot öltünk,
hazugságba burkoljuk
törékeny lelkünk.

Vízparti nád közt
kacsák suhannak tova,
idilli látvány.

Híd két hegy között,
tavaszi szivárvány mit
eső és fény szőtt.