Bodnár László haiku versei

nincs megalkuvás
pókfonál-perceimből
sorshálót szövök

gyönyörű halál
ahogy lombjuk vesztett fák
fényt énekelnek

október arcát
őrzik mozdulatlanul
mind a néma fák

szerelmes őszben
a hajnalok illatát
idézi ajkad

most teázz velem
haikuval cukrozom
minden gondodat

lehajtott fejjel
a szélsöpörte úton
ballag a vén nyár

reménygyöngyeid
lélekkagylóba zárva
kifényesülnek

idegen szépség
mely belemar szívembe
tollon versnyomok

rőt avarsírban
halott emléke hever
nyárvágyainknak

levélre írta
vörös tintával az ősz
múltunk verssorát

hited fénykapu
előtte az Isten, mint
lelked őre áll

hullt maradék csak
mit itt hagyott rám a nyár
mosolyod nélkül

a zene bennem
mint időtlen vallomás
félholdnyi csendben

szememre festett
egyetlen mosolyodat
álmom színezi

a hit védhet meg
csalódások harcterén
elvérzett vágytól

míg versben élek
a külvilág zajától
megment egy dallam

meztelen szemünk
szép összevillanása
világegyetem

törékeny szirom
egyetlen lélegzetünk
Isten kertjében

mesében élek
de festett álmaimon
a csend hegedül

tarts perc szünetet
két éretlen szó között
az a te békéd

egyetlen sóhaj
mint az eldobott kövek
szívdobbanása

nem őrzi a szél
forró lábnyomainkat
múlt emlékeként

vékony mezsgye csak
élet és halál között
remény szigete

nyúlcipőt húzott
két lábára az idő
s vesztébe rohant

könnybetűiddel
fojtott álmok regényét
írod szívemre

halk halál az ősz
minden sárguló levél
egy szívdobbanás

álmaink szövik
az idő pókfonalát
mulandóságból

szívedbe hívja
merengő fényét az ősz
csendes a lélek

nem fáj elmenni
ha csillagokat hagytál
fénytelen éjben

te ott várj reám
hol úttalan utakon
nincs más csak remény

mesébe szőve
minden valóságodat
magadba rejted

ringó Nap henyél
sárgán viruló őszben
dombok oldalán

néma hídon át
repedt deszkákon lépdel
a semmi lába

minden valóság
az álmok ébredése
halott szívekben

botló szíveink
álmok útjain járva
részeg csillagok

búcsúzz szelíden
haragot haraggal nem
gyógyíthat a szív