BV haiku versei

Huncut kacajod
kergetőzik a hulló
falevelekkel.

Most egy pár napig
nem leszek elérhető...
Még magamnak sem.

Szerelem szála
körbetekeri szívem,
s magány meghúzza.

Nem vagyok fontos,
csak nagyon szerencsés, mert
sokan szeretnek.

Zsebre tett kézzel
szorítom szép emléked
múltunk fényében.

Lustán fetrengő
macskaként beteríti
a nap a párkányt.

Kérded, hogy vagyok,
nem érdekel a válasz,
mert te vagy rosszul.

Minden bennem van,
ami a nagysághoz kell,
mégse érem el.

Szorul torkom és
féltve becsomagolom
poros emléked.

Búsongó nemzet.
Önvád és balsors ellen
is oltsatok be!

Telik az idő.
Lassan egy éve, hogy nem
ismerjük egymást...

Apró kis szilánk,
lelkünkből csak ez maradt...
Eltörtük egymást.

Szabad lennék de
szoros fakkokba raknak,
s fájnak a cimkék.

erdőben a fák
olvadt fehérben álló
maszkolt valóság

dobbant a zord fagy
sóhajt a korhadt fahíd
gyors léptem alatt

titkaim fogynak
ahogy emlékeim is
elszálló lepkék

eltűnt az idő
leestek a mutatók
csak számok vannak

Maszkos világban
olyan szép ígéretté
váltak az arcok.

Ásít a város,
nagyon fáradt és álmos,
senkit se vár most.