Cselényi Péter haiku versei

A boldog ember
őszintén megsiratja
szomorúságát.

Örök hómezőn
vad széltől megtépázva
rózsa piroslik.

Keleten a nap
és nyugaton a hold épp
farkasszemet néz.

A temetőkben
jól gondozott sírokról:
virágillat száll...

Egyedül vagyok.
Felül milliárd csillag.
Nekem fénylenek?

Egyre csak szállnak
ránk az apró hópihék.
Eltemet a tél.

Nehéz tartani
a becsület zászlaját.
Főleg, ha lopott.

befagyott tavon
korcsolyázik a napfény
s a jég felolvad

Üres szobában
üvöltést szül a csend és
leomlik a fal.

Örök hómezőn
vad széltől simogatva:
rózsa piroslik.

Tizenhét szótag.
Én meglátom benne az...
univerzumot!

Összeomlanak
sok évmilliárdokká
a pillanatok.

Csillagszemével
néz ránk és hív és vonz a
világegyetem.

Fekete éjben
fehér hold szürke táján
sokszín szivárvány.