Csima Margit haiku versei

Zöld gyepszőnyegre
Virágmintát festeget
Most a természet.

Mosolygó virág
Táncoló szélben hinti
Szerte szirmait.

Tavaszi napfény
Virágszirmot simogat s
Táncol a széllel.

Van, kinek néhány
Perced adod, mégis egy
Világot jelent.

Lelkünk legmélyén
Mindig van egy szikra, mely
Lángra kap, ha kell.

Szivárványból szőtt
Létra visz felhők fölé,
Hol szabad lelkem.

Míg mosolyogni
Tudunk, addig él bennünk
Szeretet, remény.

Minden mosolyban
Ott a lelkierő, mely
Mindent legyőzhet.

Mint színes virág,
Pompázik minden levél
Fákon, bokrokon.

Bőszen bólogat
S fejet hajt minden fa az
Őszi szél előtt.

Múlt ösvényein
Átkelt jelenünk s most a
Jövőbe tekint.

Néha nehéz s rossz
Dolgot kell megtennünk, hogy
Jót cselekedjünk.

Gondolj bele, hogy
Mennyi mindent túléltél!
Így nézd a jövőt!

Hiszem, mindenki
Tud jó lenni, csak rá kell
Vezetni néha.

Mindenkinek van
Saját pokla, ahova
Vétkeit zárta.

Minden kudarcunk
Tapasztalatként szolgál,
Mely utat mutat.

Mindenkiben van
Hiba. Épp így vagyunk mi
Tökéletesek.

Nem kell, hogy szeress,
Csak fogadj el olyannak,
Amilyen vagyok!

Mindig van remény,
Míg tudunk nevetni, és
Szívből szeretni.

Egyszer vége lesz
Minden viharnak s akkor
Fény is lesz megint.

Fájdalmakkal tesz
Létünk edzetté s tanít
Mindent kibírni.

Szívem és lelkem
Egy lapra van feltéve.
Vajon nyerek-e?

Sötét s keserű,
Mint néha az élet, de
Kávé kell nekem!

Csendjével beszél
S hangszer nélkül zenél a
Csodás természet.

Kiutat az lel,
Ki keresi is azt, hogy
Merre találja.

Ki saját maga
Készíti láncait, rab
Marad örökké.

Nem az a lényeg,
Hogy elestünk, hanem hogy
Felállunk-e majd.

Még mindig gátak
Nehezítik utunk, és
Mind mi emeltük.

Észre sem vesszük
S hidak helyett falakat
Emelünk folyton.

Egy mosolyt adni
S azt kapni, így épül egy
Lélek-piramis.

Még látom, ahogy
Szemedben csillog a fény.
Hiányzol... Anya!

Érzések nélkül
Olyanok vagyunk, mint rét,
Hol nem nő virág.

Nincs mit veszteni,
Ha nincs szabadság, de van
Miért harcolni.

Hisszük, hogy vége,
Pedig csak most kezdődik
Egy új s más jövő.

Fiatal korban
Hisszük, hogy van még időnk
S lám, az oly kevés.

Néha erő kell,
Hogy túléljünk mindent, mi
Lelkünk sebzi meg.