David Prok haiku versei

Szerelmes vagyok
hiába is tagadnám
veszélybe sodor...

Első hó hullott:
már elmúlott - a csodák
már csak ilyenek.

Közel jár, érzem,
ködben lopódzik, útja
hűvös némaság.

Csendesen hűvös
az utca, s rám olvadnak
ködbe zárt fények.

Jövőm a múltat
perli - én felmentem őt
minden vád alól.

Szívemre tettél
foglalót: nem lesz másé -
csak Te szeressél.

Tükörbe nézek,
s rám megvetően néznek
régi énjeim.

Valami zörög
a padláson. Egy emlék.
S így élek: vakon.

Így eső után
apró cseppeken fények
billegnek sután.

Vicsorgó falak
közt vakolatlan szavak -
ember, hol élünk?!