Dienes Tibor haiku versei

már tisztul az ég
szivárvány-diadalív
életed felett

szélnek eresztem
minden nehezékem mely
tőlem távol tart

múló szerelem
egynyári virágokban
a felismerés

Egész nap esett.
Megáradt folyó mellett
a nyár vétkezett.

mi lesz velünk mondd
elért céljaink után
aranyősz a gong

becsüld meg jobban
csillagok közt vagy porban
miből csak egy van

rémálmaimban
letört száraz ág vagyok
s benned tűz lobog

nyugalmat áraszt
a hajnal tiszta kézzel
eltörli az éjt

elmúlt a vihar
ujjaink fonódásán
elcsitul a múlt

elmúlt a varázs
elnémult színpadokon
alvó porcicák

nyakadban a nap
fénye egy hajtincs alá
nyugalmat áraszt

nagy nyugalommal
az égbolt ölelésben
tartja a földet

kitisztult az ég
egy álarccal kevesebb
a nyár újra fest

emelj fel engem
innen felnyitott szemmel
másmilyen a föld

kiszáradt tóban
a nyár kellős közepén
csobbanás a múlt

elképzelt világ
a valóság lelkében
egy szép szerenád

Kerítésdróton
alszik a nyár, békébe
szelídült a táj.

libben a függöny
kinyitott ablakokban
könyököl a nyár

minden küzdelem
csak annyit ér amennyi
benne az öröm

esendő a nyár
elrejtett szépségében
vár a teremtő

oszlik a felhő
fekete múltja felett
új fényt szór a nap

pálcát tör az ész
bennem hangos reccsenés
ennyi volt és kész

sírnak a felhők
madárraj riadalmán
felkacag a nyár

tűzpiros színt fest
a látómező szélén
a naplemente

gyöngysort fűz a nyár
ma a birsalmafákra
csillagok ülnek

essen az eső
buta őszinteségem
ázzon a földben

elaludt a völgy
utolsó csillag pislog
a fák lombjain

fellobban a tűz
és nem érti az ember
miért is ég el

fűzfaágon lóg
a nyár hajnali karja
egy kosarat fon

minden lépésed
hozzám vezet az úton
már ne ténferegj

tegnap láttalak
magadba gyűjtött fénnyel
hazahoztalak

beérett a meggy
görnyedő ágak terhét
lábujjhegyről szedd

meggörbült a tér
elérhetetlen szépség
két kalász hegyén

semmi az egész
sok öröm- és bánatkönny
feledésbe vész

mindenki előtt
már nem lehetsz önmagad
kirakatban vagy

hajnaltól estig
ki szárnyalásra késztet
éjjel veled száll