Dienes Tibor haiku versei

az est homlokán
tűzpiros ruhád alatt
veled járt a vágy

út menti fákra
szórja jelzőrendszerét
a hajnali fény

Szép ez a világ,
Uram, oly sok ablakban
muskátlik nyílnak.

a portréképed
margójára írtam hogy
szép majd írok még

rozsdás szélkakas
a fénynek mutat irányt
Időnk vasfogán

a sziklakertben
évelő virágokra
csillagfény hullik

öreg díványon
őrzi nagyapám álmát
a nyári konyha

íriszek felett
oson az esti szellő
lopja a kéket

kitárja szárnyát
örvénylő élet felett
a tavaszi est

mindig fúj a szél
megállt óramutató
gyertyacsonk felett

szomorúság az
ha kiszáradt fák fölött
sírnak a felhők

Minden gondolat:
egy lépcső, egy magaslat,
s Te: a mozdulat.

maradéktalan
bizalom a szerelem
erős csontváza

vén leveleit
a nyárfa koronája
ezüstre váltja

esti békében
májusi eső fürdet
gyermekláncfüvet

gyűrűzik a víz
mederre cserél felszínt
egy eldobott kő

senki sincs veled
kesztyűbe dugott élet
néz farkasszemet

virágoskertben
selyem fehér szirmokon
most a nap henyél

elsuhan az éj
büszke nyárfa tetején
kékül már az ég

ameddig ellátsz
tavaszi zöldár vonul
a folyó partján

sok mindent megélt
kerti szék mesél éjjel
az estikéknek

hajnali fényre
titokban összekacsint
két víg tulipán

a völgy ölében
örömszerzésre készül
már az esti csend

hajnali fényben
tűzpiros pipacs ébred
a rét ölében

egy pisszenést sem
most szerelem nyílik mind
a két szemedben

és lásd olyannak
mint amilyen a világ
bennünk másmilyen

tavaszi szellő
a tóparton bókoltat
esti árnyakat

elbűvölő az
aki észrevétlenül
tiszta lapot ad

Nélküled is volt
holdfény a kert felett, de
most a hársfa szebb.

minden gondolat
mint selyemszál körbeleng
pillangó röptén

karjaim közé
a naplemente után
beoson a csend

a legcsinosabb
lány derekán a tavasz
időzik hosszan

tornác párkányon
futórózsa bimbóknak
duruzsol egy méh

rozsdás zsanéron
mozdulatlan kapuszárny
nyikorgásra vár

aranyló réten
a hajnali fény csókol
harmatcseppeket

fatörzsek mögé
az ismeretlen erdő
csábít lelkeket