Árnyékban is élsz,
A nap nem süt örökké,
De az élet szép.
Ha az őszinte
Gondolatodat írod,
Szabaddá leszel.
Ne feledd, hogy ne
Ítélkezz, mert tükröd lesz,
Önítéleted.
Adj reményt, annak
Ki elesett, nyújts felé
Segítő kezet.
Nap és a tenger
Együtt ébrednek reggel,
Új alkonyt várva.
Szélként szállnék át
A röpke életemen,
De nem nőtt szárnyam.
Te egyszeri vagy,
Megismételhetetlen.
Hidd el e csodát.
Szivárványt festesz,
A színek benned élnek,
Felszínre törnek.
Verset írok mert,
Így nem vagyok egyedül.
Társam az írás.
Fontos, hogy megértsd.
Ha nem olvasol verset,
Írni sem tudsz majd.
Legszebb verseket,
A legmélyebb érzelmek
Hozzák felszínre.
Írj csak. Senkivel
és semmivel ne törődj,
Csak légy őszinte.
Aranyló fényben,
Mindig felkel a napunk,
Csodára ébredsz.
Megszűnik minden,
Elhallgattatom elmém
Csak csend van és fény.
Csend van végtelen,
Csak kék madár suhan így
Feléd féktelen.
Semmik vagyunk csak,
Mint a szürke árnyékok
A szél elsodor.
Felhők levelét
Nem lehet elolvasni
Lehajtott fejjel.
Simul a lelkem,
Amikor átölellek,
A te lelkedhez.
A hajnal gyönggyel
Díszít, minden fűszálat
A reggeleken.
Az Anyák napján
Én a csillagok közé
Küldtem lelkemet.
Van egy pillanat,
Ami az igazságé.
Hazugság vége.
A hazugság öl,
A tudatot mérgezi
Majd a testet is.
Lenn vagy a vízben?
Nézz csak az ég tükrébe,
Fenn vagy az égben.
Magad ellen vívsz,
A Föld ellen nem győzhetsz,
Ne harcolj, védd meg.
Ha kevés hittel,
Révedezve szárnyalunk
Nagyot zuhanunk.
Víz nélkül nincsen
Hajnali harmatos rét,
Nincs jégvirág sem.
Itt hagynám mi rossz,
Csak szabadon Szárnyalnék,
Vissza sem jönnék.
Megszűnik minden,
Óraketyegés leáll,
Csak fény van és csend.
Van a pillanat
Hogy elfogynak a szavak,
Beszél a csendünk.
A kapu nyitva,
Szívedben szeretettel,
Beléphetsz rajta.
Fények és árnyak.
Az elmúlás a sötét,
A bölcső a fény.
Csönded is vagyok,
De lelki rezdülésem,
Hangja is vagyok.
Mosolyod vagyok,
Már soha többé ne sírj,
Mert elveszíthetsz.
Egy szép gondolat
Oda vonz sok másikat,
Miből vers fakad.