Eferesz haiku versei

Liszt és víz, kovász.
Etessed, belőle lesz
a legszebb fohász.

Szürkeség szitál,
fojtogató mélabú.
A tavasz tabu.

Ázott levelek
sóhaját nyögik a fák.
Zárkózott világ.

Beborul az ég,
és kiborul az ember.
Még egy kört rendel.

Rám jajdul a Hold.
Szúrnak a színehagyott
hajszolt csillagok.

Tinta-kék folyón
fülledt esti locsogás.
Kedvem felemás.

Mit is írhatnék?
Lelkem nyelve megered,
téged csiklandoz.

Elázott veréb
ugrál a gangon: hallgasd
esőcsepp hangom.

Üszkös fahasáb
halálszagú végzete
meleget lehel.

Kiborult az ég,
betelt nála a pohár.
Koraérett nyár.

. ebéjőftúk a
kilmö náecÓ. knütré
zohtnopóludroF

Romos templomok
egérszagú Istene
imát dorombol.

Kiterítelek,
fényéveid térképén
tavaszpont leszek.

Tömegek között
egyensúlyozva billen
a mérleg nyelve.

Engedd dobogni,
benned verje dallamát.
Sejt-szimfóniád.

Vetkőzz le, kérlek
- a szavak torzítanak -
maradj meztelen!

Igaz életet
hazudunk önmagunknak.
Magánerőszak.

Kalitkába zárt
rabságnak nem kegyelmez
zsarnok-közélet.

Minden indulás
megérkezés, és haladsz
tovább. Visszatérsz.

Rajtam az Isten
pecsétje, eredeti
portéka vagyok.

Ne magyarázd meg,
ne akard körülírni.
Fogadd el magad.

Elfojtott érzés
fekete öltönyében
hóhér éntudat.

Katicák násza
bogarasságtól mentes
hétpettyes csoda.

Végy mély levegőt,
és szépen, lassan fújd ki!
Megvilágosodsz.

A kép nem rólam
szól, nem érintett ecset.
Szív-emlékezet.

Idáig jutott.
Lélektükrödet feléd
fordítja. Adhatsz.

Lájkol és megoszt.
Holtan is legyél aktív,
nehogy lemaradj.

Tekintetünkben
álmaink összeérnek.
Ez a világunk.