Gáll Júlia haiku versei

Nádasainkban
a nádirigó fészke
madárművészet.

Kemény belelés
vagy kémény bélelés nem
igazán mindegy.

Szemeim alatt
múltamnak összegyűjtött
búja, derűje.

Jégvirágos lett
házunk ablaka, napfény
csókja letörli.

Összekócoltam
érzéseinket, téged
hidegen hagyott.

Jeges faágak
húzzák, földre rántják a
remény karjait.

Kezedben még a
farönk is kivirágzik
a szép lelked hat.

Sikereimet
már rég nem pénzben mérem
csak szeretetben.

Szóvirágokkal
díszítetted kis csókos
piros ajkamat.

Legszebb szóvirág
amit szívünkbe zárunk
szeretlek Anya!

Ha a türelem
a lélek gyümölcse, hol
terem a rózsa?

A fagy zsibbasztja
ölelő karomat, tűz
markolja szívem

Csendet hallgatva
a lábunkat lógatva
boldogok voltunk.

Szeretetemmel
átölelhetném mindazt
mit napfény ölel.

Beteljesülés -
egy pókhálóba fagyott,
tiszta harmatcsepp.

Amikor elhagy
a gondolat, a szó is -
őrlődsz lelkedben.

Jégvirág nyílott
a befagyott pocsolyán
veréb szomjazik.

dér jeges ujja
fenyőre gyöngyöket szór -
de mégsem fagyöngy.

Fogyó hold fénye
csak kertem végét éri
elengedtelek

Vörösborpaca
itatta könyvem lapját -
betű dülöngélt

Hólepte padon
távolba tűnt emléked
némán ücsörög.

A szerelemhez
néha érdes sziklákon
vezet az ösvény.

ne légy hitetlen
se hiteltelen, mindig
csak igazságos.

Újév küszöbén
megnézem a tükrömben
tükörképedet.

Békében élni,
egyensúlyban lelkünkkel
legnagyobb dolog.

Lelki békémet
nem adnám soha futó,
gyors szerelemért

Fahéj szegfűszeg
illata, mézeskalács
mosolya tálcán.

Mit szemed ígért
szád soha nem mondta ki
így lettél vesztes.

A kandallóban
duruzsoló dallam szól
mi összebújunk.

Vízcseppben napfény
fényjátéka olvasztja
befagyott szívem.

Szívünkben vággyal,
hittel, életerővel
élünk okosan.

Tanuld szeretni
ami neked adatott,
ne vágyd a másét.

Deres már minden
Zúzmarába öltözött
akár a szívem

Kóbor kutyákat
kergető hold, teljesen
sarlóvá fogyott.

Fent a hegyekben
fagyos már a pocsolya
árva padunk is.

Vigyázd a minket
körülvevő természet
csodáit, óvjad!