Georgina Rio haiku versei

Az lehet, hogy új
szelek fújnak, de a szag
ugyanaz maradt.

Ha nem látsz engem
egésznek, ne hívj akkor
Felebarátnak!

hallani lehet
a kíváncsiság neszét,
fülét hegyezi

ködbe veszett az
álmos reggel, harangszó
ébreszti napom

Szívem szövete
közé kúszó szerelem
Örök reményem

Van olyan, aki
a tökéletlenségben
is tökéletes.

lelkünk sebei
egybeforrtak, őrizlek
míg elporladok

Apró mészházban
megbújik a sötétség...
Jó reggelt Remény!

Macskakövön jár
A hajnali kopogás
Botladozó csend

Lehajtott fejjel
várják végzetüket a
nap virágai.

mély hallgatásunk
közben kibontakozik
a csend ereje

Ősz suttog már a
nyári éjben, szelíden
öltöztetni kezd.

Szirmai közé
zárja apró álmait
egy kicsiny virág.

A legkeményebb
követ is túléli az
emberi lélek.

Fáradtan leülsz
velem szemben és látom
kívülről magam.

A porszem készen
áll, hogy a feladatát
beteljesítse.

Föld élteti, Nap
érleli, Szél ringatja
Arany kalászunk.

A tiszta könnycsepp
időt fut az esővel,
szomorú szemek.

Én szellő leszek,
hogy megsimogassalak
mindennap Téged...

narancsvörös ég
mézédes estéjén szél
fúj hajnali pírt

Kék egünk szürke
borongós felhőt hordoz,
ránk fütyül a szél.

arcomon gyűlnek
a kopott hétköznapok
fáradt ráncai

Fáradtan nézem
a naplementét, holnap
is fel kell állnom.

gömbölyű barack
szép hamvas orcájára
csókot nyom a nyár

Körülöttünk az
ég könnye kicsordul, a
nyár zokogni kezd.

szürke kartonlap
fáradt testem és lelkem
kinyújtóztatom

pázsit bársonyát
szellő simítja, csókot
lehel rá a Hold

friss esőillat
libbent a szobámba épp
régen várt vendég

Megöregszik a
ház és a ház ura, de
az Otthon örök.

hevesen szedi
tovább áldozatát a
forró szerelem

fenyőtobozmag
hulló csillogása, mint
arany konfettik

Fáradt nyári nap
egy gondolat a múltról,
még pont belefér...

Az idő rohan,
de mi csaljunk magunknak
egy pillanatot!

egy út vezet csak
a nyomornegyedhez, de
ott nincs megálló

nyári jégeső
forró aszfaltot áztat
klímaváltozás

frissen vágott zöld
pázsit terített asztal
éhes madárnak