Godányi Roland haiku versei

Buborékokban
ülve pukkasztjuk egymást:
légvárunk ereszt.

Hogy ír ily pazart?
- Megvilágosodtam. - Ja
kérem, úgy könnyű...

Problémáimnak
kedveskedem: figyelek,
s elébük megyek.

Születésünkkor:
anyánk előbb kíntól sírt,
majd boldogságtól.

Poén a legjobb
fegyver: meglep végül egy
ravasz húzással.

Fakó derengés,
szerszámmal kezében. Csak
apám: látom-ás.

Hozott anyagból
vegyülünk: mindig másból
végül ugyanazt.

Valóságot meg
ne másíts, csak tereld a
figyelmet: szebbre.

Tárgy-tükreink lám
egyre többek, önképünk
csak homályosabb.

Képzelgéseink
közepette hamvad el
megélt jelenünk.

Ha fényt gyújtasz a
sötétben, az árnyak is
megsokasodnak.

Patakcsobogás:
Szikla-font tincsei közt
átszalad a szél.

Addig (b)ámultam,
amíg az égszín kékje
is belepirult.

Tegnap sérelme
folytán viselős jelen:
Elvetélt jövő.

Csillagok fénye
akkor is ragyog, mikor
Nap-világ rejti.

Ápol? Eltakar.
Hazám nyargal: Előre!
Lendületlenül.

Kósza fénysugár
koszorút font arcomra.
Napom fénypontja!

Illúziók ha
szétfoszlanak, nyomukban:
könny és fájdalom.

Minden beszédünk
hibától terhes. A csend:
tévedhetetlen.

Mindenkihez van
egy-egy jó szavam. Csak a
többi elfedi.

Tudod, nem is a
csend fojtogat. Az csak a
kötelet adja.

Fejet hajtottam
csekélységem előtt, s így
lettem: picit több.

Változatlanul
éppen zajlik életünk.
Pillanatnyilag.

Világra fröccsent
botlásaim: az idő
felitatja majd.

Lélekmadarunk
égről kalitkába szállt.
Várjuk, daloljon.

Feladataink
bonyolultságán múlik:
eszik vagy isszák?

Tudálékosság
tesz hangossá, bölcsesség:
szemlélő csenddé.

Szellemi vakság
folytán bolygónk s életünk
lesz világtalan.

Levegőt markolsz:
nem leled. Tenyér nyílik
lágyan: ott pihen.

Kalapács pihen
az üllő kihűlt testén.
Csengésed örök.

Tudásod messze
repíthet. Bölcsességed
a csillagokig.

Mások üdvére
tenni, majd rájönni: nincs
is olyan: MÁSOK.

Hiába lesed.
Éppen akkor érkezik,
amikor OTT van.

Arcomra simult
utolsó lélegzeted:
- Nincs titok többé.

Mandulavirág!
Szürke fátyol takargat:
könnyeddé válik.

Tavaszi szél zúg.
Felkapta gondjaimat,
ágak siratják.