Godányi Roland haiku versei

Létünkbe folyvást
kölcsönkapott időnket:
felitatja mind.

Lélektükreink
metszéspontján önvalónk
képe: végtelen.

Lépteim előtt
hóvirág. Sóhajtottam:
- a remény örök.

Feladataim:
lélekfogytig szeretni.
Halaszthatatlan.

Lali a lila
ló lóhalálában jól
elhalálozott.

Aggodalmaink,
mint köd-kaparászta ág:
szunnyad az éjben.

Jóleső csendben
nyílik a szív kapuja.
A kételyé is.

Elme ágain
utolsó levél rezzen.
Csillagtalan éj.

Fagyos szél szalad.
Kint fenyvest borzol, belül:
Idegszálaim.

Mit ma megtehetsz,
már tegnap kellett volna.
Holnap se fogod.

Minden pillanat
hibátlan, hogy életed
vásznát újra fesd...

Minden, mi volt már:
UGYANAZ, mint ami lesz.
Létkerék forog.

Lényedet vegyítsd
élet elixírjébe.
Másokért oldódj!

Sok a probléma.
Mind közül a legnagyobb:
a saját elméd.

Magvas tanítás:
Szikes tudatba hullva
is (sz)ép elmét hajt.

Csillagok fénye:
micsoda illúzió!
Sem OTT, sem AKKOR...