H- Tóth Éva haiku versei

Díszmák szirmán ring
nagymamám halk éneke
- szívemre cseppen

Nem másfél méter
a valódi távolság,
hanem a közöny...

Ruhám szálai
közé mélyed jácintok
édes illata.

Nyílik a csend, most
idebent, bontja szirmát,
szótlan szívemen.

Moccan az idő,
csendeleg a gondolat,
szunnyad az este.

Jöttödre roppan
a fehér est, mögötted
lépteid nyoma.

Ahogyan a dér
harmattá szelídül, úgy
csendesül a fáj.

Fák közt szél danál,
jég tükrében hold vacog,
s égre füst ered.

Messzire hallik
csúcsokba akadt felhők
szálló sóhaja.

Hajtsd most vállamra
fejed és gondjaidat
öleld nyakamba.

Nem tudom, ki vagy.
De a lelked hozzám ért,
és most már vágylak.

s mert gyáva voltam,
már örökké magamban
hordom - szeretlek

Belepte az ősz
helyedet a csónakban,
magam evezek.

Percben lebbenő
csend vagyok. Ajkad nyílik
és én hamvadok.

Vállamra hullott
egy aprócska napsugár
s velem jött tovább.

Még a kövek is
dorombolnak, ha lépted
simít rajtuk neszt.

Utca kövén fény
hömpölyög, halkan kopog
az est topánja.

kezed kezemben
egy kulcsra zárt pillanat
- szívemben hordom

földút sarában
holdfény loccsanva terül
- hömpölyög az ősz -

Remény csepeg hűlt
ereimbe, hit piheg
szívemben. Élek.

Ősz lombja suttog
elmúlást. De úgy érzem,
nem ő, én múlok...

Csak a csend neszez,
s hallani, ahogy dér ül
az alvó fákra.

Reccsen a csendben
levelek lehullt teste.
Cipőm őszt tapos.

ébredő csendben
átkarol az illatod
- sóhajt a magány -

csepp csobban, s reményt
ringat rútul - tópartra
vetett sóhajok -

Napfényben szálló
por, levegőben ringó
csillagokká gyúlt.

lágyan ringó lomb
bóbiskol langy szellőtől
- szomjas suttogás -

Holdharmat reszket
falevelek rőt testén
- nehezül, s lehull -

Házak álmosan
pislákoló szemére
redőnyt húz az est.

arany csókot hint
házak álmos szemére
- búcsúzik a Nap -

Tél költözött be
Hozzánk. Kihűlt vágy, rideg
Csók, metsző szavak.

Hajamba fonja
sugarát a Hold, s nézi
hulló szirmaim.

rőt hajnallal jön
dideregve s párát fúj
morcosan az ősz

irigylem a fényt
hogy bíbor csókot lehel
bársony ajkadra

Tűlevél hegyén
ezüst vízcsepp mélán ül
s viharról regél.

vándormadarak
kitárt szárnya hűs alkony
- elsuhant a nyár -