Halászné Magyar Márta haiku versei

Világunk talán
a valóságból pont most
írja ki magát?

Messzire libbent
szárnyán reményeimmel
tarka pillangó.

Boldogságot a
kilátástalanságban
keresni nonszensz... (?)

Dús búzaszemek
peregnek aratáskor-
sárga konfetti.

Békét keresve
lelkem csendesen sóhajt-
megnyugvást óhajt.

Jótett helyébe
manapság sok jót ne várj.
Nem divat ma már.

Csak egyetlen csepp
méz lehetnék ajkadon...
Édes olvadás.

Múltból fennmaradt
fésülködőasztalon
hajszál- repedés.

Tűző napsugár
vetett szemet forrón ránk.
Vízpartért kiált.

Fél életemet
folyton rád várva töltöm.
Időrabló vagy.

Lelkem pázsitját
térítettem ki eléd.
Te csúf műfüvet.

Szeretet nélkül
kapott rózsa tüskéje
lelkemet szúrja.

Mint egy tollpihe,
száll el az egész élet.
Repülök vele...

Jónak maradni-
rossz világban nem könnyű.
Lehetetlenség?

Columbo hadnagy
minden bűnöst lefülelt.
Mintanyomozó.

Hibát keresnek
néhányan bennem. Nem kell!
Megvan, ne keresd!

Semmibe kerül,
de fukarkodnak vele.
Kedvesség szava.

Összes hagymám a
kamrában kihajtott. Kér:
Zsíros kenyeret!

Küszködéseim
észrevétlenségükben
rejtve- magamban.

Hajnali harmat
csiklandozza talpamat.
Mezítláb séta.

Pici fény csillant
hajnali víztócsákon.
Szép napot ígér.

Mind egy új helyzet
álmai közé repít.
Könyvek világa.

Megrészegülten
kortyolt eperborból méh.
Vele szédülök.

Semmi felének
dupláját kaptam tőled,
én mindent adtam.

Hervadó virág
sír letűnt remény felett.
Elhagyott kedves.

Fekete felhő
ontja könnyét világra.
Amúgy is sár van...

Napfény aranyát
ezüst cseppekre váltja.
Bőrünkön csorog.

Rohanó napok.
Velük együtt rohanok.
Hová sietünk?

Alvás-ébrenlét
határán hallom hajnal
harmatos hangját.

Rám bízta könyvét
a sorsom, írjak bele.
Élettörténet.

Arcát békésen
a Nap felé fordítja
jelen életem.

Sárga napernyőn
bogár rója köreit.
Örök körforgás.

Patak vizében
tükörképünket nézem.
Gördülő kövek.

Sziromszoknyákon
pünkösdirózsa-illat.
Szeretetparfüm.

Tavaszi kertek-
madárdaltól harsogó
szép koncerttermek.

Szemed tengere
búzavirágmezőt rejt.
Mélyébe úszom.