Hollósy - Tóth klára haiku versei

Ha kegyes lennél,
pár kis szeretetmorzsát
küldhetnél Uram.

Ha reményedet
ébren tudod tartani,
nem vagy elveszve.

Strázsán a homály
a nagy messzeségbe néz
pihen a munka.

Ezüstfenyők közt
égi paplanok várják
az álmodozót.

Anyag megvénül,
de a lélek sohasem,
az marad, mi volt.

Próbálj úgy élni,
mintha nem folytatódna
reggel a holnap.

Ember teremti
meg pusztulását, többet
alkot magánál.

Szemvakító hó
féltve babusgatja a
Tél fagyos csendjét.

Egyetlen szóval
csak az evidens dolgok
fejezhetők ki.

Legyen a Földön
végre igaz karácsony,
megváltás, béke!

Ha segíteni
nem tudsz, legalább ne árts,
senki embernek!

Élet értelmét
keresed? Sosem leled,
Ember a neved.

Karácsony után
minden fenyőfaélet
megmenekülne.

Gyantaillatú
erdőn, angyali sereg:
hósipkás fenyők.

Harmatos gyepen
mezítláb szalad az a
kislány, ki voltam.

Ne nézz tükörbe,
egy idő után, nem te,
anyád néz vissza.

Ha emlékezünk,
fölénk hajol az egykor
olyan kedves Volt.

Ha úgy értenéd,
ahogy én azt gondolom,
nem haragudnál.

Mikor elmentél,
a lépteid zajától
zokogott a csend.

A test porhüvely,
a lélek halhatatlan,
s ők, kit szeretünk.

Ami belőlünk
megmarad, nem az, ami
lenn, a föld alatt.

Megalkotja az
ember képzeletével
Isten országát.

Menekülésre
szánt kiutat alkotott
az ember: Istent.

Elszakadt cérnát
is varrni kényszerítik,
vajon sikerül?

Áligazságok
áltatások hazudják
tovább a sorsunk.

Mintha rémálmom
folytatnám, mikor reggel
híreket nézek.

Kiborult az Ősz
festékes tálja, Isten
száz szín csodája.

Megálljt parancsol
az alázat, ember vagy,
nem mehetsz tovább.

Szabad csak akkor
vagy, ha jut elég időd,
arra, mit akarsz.

Más véleménye
ha fontosabb, mint tiéd,
nem több, bábu vagy.

Ősz ködruhája
akadt meg a dombon, a
szél bogozgatja.

Magány ajtaját
rozsda marja, nem fordul
el benne a kulcs.

Követlek Anyám,
erőm nem tart ki addig,
amíg a tied.

Pillanataim,
meg nem élt boldogságon
agonizálnak.

Két pont közötti
legrövidebb utunkon
térítettél el.

Rommá dőlt templom
tölgykapujában fogad
tárt karral az Úr.