Ibolya Cseke haiku versei

Szemek felelnek
- egymásba felejtkezve -
kérdezetlenül.

Hamis reményem
rongyosra sírt párnáját
sutba hajítom.

Lélek ablakán...
kilátástalanság a
reményt fürkészi.

kopott emlékek
közt botorkáló idő
szebb jövőt remél

Haiku érzés:
szavakba öltöztetett
lélekrezdülés.

magányod kopott
gúnyája testedre nőtt -
páncélként hordod

hömpölygő idő...
pillanatok halmaza -
örök körforgás

Felboncolt lelkünk
kiterítve... magunkat
analizáljuk.

Álom-ébrenlét
határán imbolyog az
ábrándos remény.

Felhő ült a völgy
ölébe, didereg a
borongó reggel.

Apró csodákból
- lelkek húrjára - gyöngyöt
fűz a boldogság.

A lélek látja,
mire gondol az agy és
mit érez a szív.

Ásít a város,
de ködpaplan alatt már
gerlék nyújtóznak.

Mint béklyót a rab,
cipelni fájdalmakat -
vigasztalanság.

egy helyben járok
a gondolataimmal -
belém karolva

lelkem sebeit
erős cérnával varrtam -
nem feslik tovább

múltunk megvetett
ágyában alszunk és a
jelent álmodjuk

szorongó ember
mindig talál magának
friss félnivalót

Halkan lépkedek,
hogy lelked rezdülését
megérezhessem.

Ki lélekszürke
sötétségben él, annak
fájdalmas a fény.

Közös sorsok - mint
az összefolyt folyók - egy
mederben járnak.

Bíborpalástban
kacsint a fény kacéran
a tó tükrébe.

Hajladozik a
nád, lágyan fuvolázó
szél dallamára.

Nem számít, ki nyer,
ha együtt játszunk. Közös
a vereség is.

Választhatsz irányt!
Több utat kínál a sors.
Leállósáv nincs.

Ahogy telnek az
évek, tévedéseim
rám telepednek.

Ébredő hajnal
letörli az éjszaka
csillagszeplőit.

Nyikorgó hídon,
korhadt jövőbe, vakon
vezet végzetünk.

Kemény szívedet
nem karcolja meg puha
lelkem... én kopok.

Rózsaligetben
suttog a szél s illatot
reptet az este.

Lelkemben hamis
szavak tapostak ösvényt,
visszaút nélkül.

Ne félj tükörbe
nézni, úgysem azt látod
amit szeretnél!

Foltos gúnyában
bandukol mögöttünk a
foszladozó múlt.

Más színű virág
nyílik minden lélekben -
csodálatos kert.

barátaimból
lesznek a legkedvesebb
ellenségeim

Ha féltékeny vagy
mindig lesz egy harmadik -
elméd teremti.