Imre János
szívem folyton csak
rólad beszél s te folyton
félbeszakítod
Imre János
ha benéznél a
kulisszák mögé: vigyázz!
az a valóság
Imre János
mögöttem a múlt:
fojtogat - előttem a
jövő: levegő
Imre János
emberi dolog
vagyok: tévedéseim
ezt bizonyítják
Imre János
egy ablaktalan
házban élek - nem jók a
kilátásaim
Imre János
ártatlan minden
jövő, míg romlott múltja
utol nem éri
Imre János
csak nézek múltunk
tükrébe s mi visszanéz
rám az megérte
Imre János
krétával rajzolt
szívszerelmek, bontásra
ítélt falakon
Imre János
elmeállapot:
rád gondolni nehéz - nem
rád, még nehezebb
Imre János
bár te volnál a
mindenem... akkor lenne
még mit vesztenem
Imre János
az élet súlya
könnyebb lett, mióta nem
hiányban mérem
Imre János
együtt döntöttünk
úgy, hogy külön leszünk majd
boldogtalanok
Imre János
a legszebb percek
elszaladnak s kullognak
a szomorúbbak
Imre János
egyetlen óra
az élet és te vagy a
legszebb perc benne
Imre János
fáradt kezemről
száradt sár pereg - kincs vagy:
eltemettelek
Imre János
évek óta nem
jössz már rám, mégis te vagy
a kedvenc ruhám
Imre János
a világé már
nem tetszett, hát alkottam
egy saját rendszert
Imre János
a B-oldalam két
fő dala: egy szép líra,
egy bús ballada
Imre János
lenyelem múlton
rágódó jelenem, de
jövőm nem emészt
Imre János
külön jelenben
közös jövőnket várjuk -
egymáson múlunk
Imre János
a romok alatt
mindig akad pár épen
maradt szép emlék
Imre János
láncunk hosszával
együtt nő, szabadságunk
illúziója
Imre János
tehetség: abban
lenni jónak, miből nem
is tanítottak
Imre János
mások egy boldog
jövőről álmodnak - én
boldog múltunkról
Imre János
aki hűséget
nem jutalmaz, árulást
se toroljon meg
Imre János
szavaid mentén
haladok - szótlanságod
szakadékom lesz
Imre János
kivonnálak én
magamból, de nem vagyok
túl jó matekból
Imre János
önfeledt játszunk
én és a látszat, bár a
látszat néha csal
Imre János
mikor először
láttam nevetni, tudtam:
sírni is fogom
Imre János
bárcsak mondhatnék
pár dolgot, feléd tartó
magamnak rólad...
Imre János
hiába rajzolsz
szíveket, fájdalomból
épült falakra
Imre János
létem széléhez
értem: kezd minden olyan
semmilyen lenni
Imre János
elmentem érted
a világ végére, de
már nem voltál ott
Imre János
hatalmas falak
közt a térben, visszhangzik
a szabadságvágy
Imre János
kinyíltunk egymás
felé, majd jött a huzat
és becsapódtunk...
Imre János
mint egy árva, ki
karját kitárva anyját
várja: várok rád