Imre János haiku versei

Ő nem fél többé
már - valaki más mellett
teljes egész lett

résnyire nyitva
hagyom szívemet neked -
jössz amikor jössz

külön világ van
minden virágban - kertjük
csak ami közös

túlsúlyt reméltem
mikor szíved mérlegén
magam lemértem

már semmim sincsen -
csak várom, hogy az idő
megsemmisítsen...

ördögi egy kör
holnaptól elkezdeni
a mának élést

tanácstalanul
csatangol bennem, minden
észérv ellened

maradj! ...hisz annyi
mindent átéltünk már, s még
annyi mindent nem...

tegnap még tenger
voltam - bőrödre száradt
só lettem mára

Ti nem lenn "laktok" -
Ti fenn ragyogtok - Ti a
csillagok vagytok...

aktívan teszek
a jövőmért: jelenleg
is éppen múlok

engem tett rabbá
végleg, hogy a szívembe
zártalak téged

kis viskó, erdő
közepén; verandán ül
a vénség és én...

egy közös igény
volt, semmi más... csak újra
olvastuk egymást

lövészárokból
nézve, bármilyen béke
kilátástalan

eszembe jutott
milyen boldogok voltunk -
szomorú lettem...

lassíts: lásd mit rejt
a táj - száguldva minden
fa oly egyforma

szakadékszélek
rám hiába vártok, már
tudok repülni

bármi lehetek
még... (csak fiatalabb és
ártatlanabb nem)

összetartozunk -
de épp csak annyira, mint
szél és vitorla

sárgult levelek
hevernek városszerte
- lombtalanítás -

- szomorú lesz ez
a nap - mondta egy felhő...
és esni kezdett

kopár-fa-párok
bújnak össze, készülve
a hosszú őszre

szaggassa csak ősz
ruhátok - a tavasz majd
varr újat rátok

utolsó szavad
könnybetűkkel írod majd
mások arcára

az is egyfajta
csend, ahogy hangod lágyan
a fülemben cseng

tele van szobám
fala, a rólad készült
eszményképekkel

jelenleg jobban
vonz múltam, mint jövőmnek
vak ígérete

éjjelente oly
igazzá álmodlak, hogy
fáj minden hajnal

tűz voltunk és víz
előző életünkben -
most füst és hamu

a bennem égő
tűz esetén, te vagy az
értesítendő

temesd majd mellém
magányom - nem akarok
egyedül halni

jelenleg épp az
anyagot gyűjtöm, mámor
memoáromhoz

félmosolyával
eltakart egy soha nem
akart könnycseppet

bár nem kérlek már,
azért néha még rajtad
kapom magamat

szétválasztott most
minket egy kis sziget... de
összefolyunk még