Imre János haiku versei

van oly fájdalmam
amely csak életemmel
együtt múlhat el

az ürességben
visszhangzik majd, utolsó
szívdobbanásom

egy karnyújtásnyi
távolság még nem elég
az öleléshez

nem nagy szerv a szív,
enyém kitépve elfért
a tenyeredben

tán balkezes volt
ki sorsom írta, hogy így
elmaszatolta

kiszínezetlen
szivárvány vagy, életem
kifestőjében

te remegtél én
öleltelek - így teltek
a hideg telek

nevünk a fába
egy szívbe zárva: késsel
vésett tévedés

szájszéled ívén
kanyargó könnycseppek: sós
ízű bús búcsú

kezekben remény
ring, szemekben örömkönny:
újszülött osztály

énekelj nekem!
hangod lehet hamis, a
dal igaz legyen

tudtuk, ha ugrunk
meghalunk, de gyönyörű
volt a zuhanás

sohasem tudtam
igazán tudni, mindig
csak úgy éreztem

tegnap este még
vágyaim leste - mára
másé lett teste

félreértettem...
azt mondtad jövőnk ködös,
nem azt hogy közös

mint egy híd, melyen
menetel a hadsereg:
belédremegek

szirmaim szórtam
amint elröppent rólam
- pillangóhatás -

mikor hallasz meg
Isten... kulcsolt kezem közt
kicsúszik minden

előbb megélte
a szerelmet, hogy utóbb
belehalhasson

én tenger, te ég -
horizontnyi közös pont:
találkozunk még...

megépítettem
a hidat, de addigra
folyód kiapadt

van-e élet a
halál után... kérdezz egy
vágott virágot

lassan nyíló zöld
szemekkel, mocorog már:
ébred a tavasz

szeretném, hogyha
kezem ügyében te is
érintett lennél

hajóm elsüllyed
szemed kék tengerében -
beléd fulladok

ha megtalálod
a kivel-t, könnyebb lesz majd
a merre-hogyan

tegnap gyóntam, majd
mondtam pár miatyánkot...
s bűnöm bűn maradt

hogy lehet az, hogy
szívem üres, mégsem fér
el benne senki

rád várni olyan
mint trolira várni a
buszmegállóban

ott élek benned
valahol mélyen, örök
száműzetésben

forradalmat egy
vers sem nyer, de jelképként
kirobbanthatja

engedd el kezem
magány, innen egyedül
is boldogulok

van akit óvnak
a falak s van olyan kit
fogva tartanak

lassan jellegem
vesztem: ellenem pereg
minden homokszem

rá volt írva hogy
tolni, mégis ész nélkűl
húztam magamhoz

sosem leszek már
oly szabad, mint gyermekként
rácsos ágyamban