Izmene
Arany fürtöket
fehérre festheti az
idő ecsetje.
Izmene
Kortalan ember,
kinek szívében van még
lelkes dobbanás.
Izmene
Emberben bízni
lelkünk meztelensége
bátorság tőlünk.
Izmene
Az esőcseppek,
apró égi láncszemek
puhán landolnak.
Izmene
Rongyos, megtépett
bizalom nem éled már
újra ugyanúgy.
Izmene
Égi mezőről
hulló csillag kacsint ránk
kívánságokért.
Izmene
Csendben elmúlik,
csak bent izzik a parázs
halk szikráival.
Izmene
Harmatot kortyol
a nap sugara reggel
szomját oltja tán.
Izmene
Halk szó simogat
muzsikaként érinti
feldúlt lelkemet.
Izmene
Csend csepeg a lét
kopott csuprából reám.
Szívem békét lelt.
Izmene
Olyan volt ő, mint
harmatcsepp belsejének
szép tisztasága.
Izmene
Szelíd fény mögött
a puha árnyék oson,
együtt léteznek.
Izmene
Az ész és a szív
mérlegen állva csatáz
bennem szüntelen.
Izmene
A mosolyomat
bánat törölgeti le
mozdulatonként.
Izmene
Fakuló álmok
rozsdaszín foltjain át
múlnak a napok.
Izmene
Órákban csüngő
falatnyi pillanatok
haladnak velünk.
Izmene
Az anyák mindig
sötét éjben sírják ki
bánatkönnyüket.
Izmene
Testünk parányi
működő sziget csupán
a végtelenben.
Izmene
Harmat cseppjeit
mohón isszák a szirmok
hajnali órán.
Izmene
Aprócska titkok
pihennek a lélekben
beágyazódva.
Izmene
Esőcsepp lennék,
és mosolyként érkeznék
fáradt arcodra.