Joco57 haiku versei

farönk hintázik
folyó sodorja testét
világot látni

sápadt reggelen
ködpaplanból ébrednek
a napsugarak

lombkoronában
sárga falevél reszket
fél lezuhanni

őszi pára hull
az avarpaplan alatt
fáradt nyár fekszik

még fényes a nap
de átszivárog az ősz
a kabátokon

az elfáradt nyár
rőt avartakaróra
lehajtja fejét

sűrű esővel
oltotta az ősz a nyár
lángleheletét

a nyirkos árnyak
fák alatt összebújnak
őszi reggelen

hajnali fények
bíborhídon feszülnek
sétál a reggel

egy árva levél
a tavaszról álmodik
lassan földet ér

vége a nyárnak
száraz ágakon már csak
harmat virágzik

hiába vagyok
világ kalandora a
föld egy kalitka

vízbe tekintve
arcom mint múló idő
megfoghatatlan

ködben a hajnal
nádszálak hajladoznak
a puha szélben

hajnali szellő
különös üzenete
nyárutó szagú

a lemenő nap
színével hinti arcod
csipkebokorrá

kék ég vizében
sötét felhők fürödnek
tetőnk beázik

lenge ruhában
mint hajadon érkezett
asszonyként megy el

lassan ébredtem
ablakomból fény folyik
már nyakamig ér

bágyatag a nap
kertek alatt lapulva
sompolyog az ősz

nyitott a holnap
tágas kapuja előtt
kezedet fogom

a sors fonalán
talán észre sem vetted
elfogyott egy év

csillagod vezet
míg ezüst fényét látom
hazatalálok

létfüggőségben
egy életen át, hiszen
emberek vagyunk

egy ház a hegyen
ablakaiban fények
szemed világa

ha úgy gondolod
hogy hibátlan vagy máris
hibát követtél

hajnali napfény
az öreg tölgy hajába
ékszereket tűz

bár végtelenek
a lehetőségeid
életed véges

tikkasztó hőség
már a gyík sem napozik
a kövek között

a lemenő nap
bíborfátylát csodálja
vizek tükrében

tiéd a holnap
álmaid kapujának
kulcsa kezedben

alkonyi óra
csendben zárja a napot
sötéttel gyászol

ölelésemben
mindig a nyugalom vár
csak a szív dobog

várlak a csendben
amelyben mindig látlak
vagy megálmodlak

fényvirágokkal
ébresztett ma a hajnal
függöny mintával

játék az élet
de sajnos vesztésre állsz
mert lejt a pálya