Joco57
nekem adhatod
a vágyaiddal együtt
félelmeidet
Joco57
légy türelemmel
a tavasz kever zöldet
szürkeségedhez
Joco57
a völgyek ölén
a folyó csak menekül
két hegy szorítja
Joco57
ma úgy érints hogy
holnap újra érezzem
emlékeimben
Joco57
a lemenő nap
színével festi arcod
csipkebokorrá
Joco57
nyújtózik a fény
felhők sátora alól
lába földig ér
Joco57
szemed fényében
a legmegnyugtatóbb, ha
magamat látom
Joco57
hegyek ölében
sűrű ködfátyol alatt
ébred a tavasz
Joco57
apró kavicsok
nagyságukat siratják
folyómederben
Joco57
harmat öntözze
szép, bársonyos szirmaid
kis virágszálam
Joco57
a szerelemhez
vedd a bíborvöröset
az alkonyatból
Joco57
nem lett nagyobb a
világ, csak több ablakot
tudtál kinyitni
Joco57
szedj darabokra,
de őrizz a szívedben,
hogy összerakhass
Joco57
ha vágyaidhoz
vitorlát és szelet kérsz,
vigyél magaddal
Joco57
ha nem értesz meg
keresek új szavakat
legyél türelmes
Joco57
fogytán az idő,
ne nézd a távolságot,
vigyél magaddal
Joco57
lassan mozdulunk,
hogy megálljon az idő
egy pillanatra
Joco57
a szeretetben
napról napra szövődik
a lélek selyme
Joco57
mindig itt leszek,
a holnap ajándéka
feltétel nélkül
Joco57
minden hajnalon
ajkadra csókolom a
felkelő napot
Joco57
üres a sétány
néhány sápadt napsugár
ül a padokon
Joco57
múltunk már gyűrött
holnapunk vasalatlan
hordjuk a jelent
Joco57
ha érted a csend
szépségét, megérted a
lélek zaját is
Joco57
nem pillanatnyi
a szépség, ha a lélek
ad neki otthont
Joco57
a szeretetből
ne tegyél soha félre,
add, ami csak van
Joco57
szólj hozzám kedves,
hangod legyen harangszó,
mely hazavezet
Joco57
nem lehetsz messze,
csak tágult a tér, melyben
jó veled lenni
Joco57
megszülettél, már
életre vagy ítélve,
életfogytiglan
Joco57
a változást nem
tudod megállítani,
magadat igen
Joco57
ráncaid lettek
a múló idő makacs
szorításától
Joco57
addig ölellek,
amíg csendünk összeforr
a végtelenben
Joco57
Csendes karácsony,
Ünnepeljen a lélek,
Legyen dicsőség,
Joco57
gyógyszer vagy méreg
jelzés nélküli üveg
korty a jövőből
Joco57
csendes esőként
szitál az életem, de
voltak viharok
Joco57
ha lenne időm,
kőszíved falaira
ablakot vésnék
Joco57
magányos ember
az est sötét fátylából
varrja ruháját