Joco57
még kiosztottam
néhány fényes csillagot
köszönetképpen
Joco57
egy szál rózsában
a tágabb dimenziót
síkba préselted
Joco57
csak apró percek
de a léleknek elég
a boldogsághoz
Joco57
látni, hallani
óriási ajándék
észre sem veszed
Joco57
a mély csend alatt
láthatatlanul érik
a kínzó magány
Joco57
hegyeknek átok
sivatagnak csak álom
a sok vízmosás
Joco57
a rügyek mélyén
ruhájukat vasalják
a virágszirmok
Joco57
harmatos reggel
néhány árva tulipán
szomjasan tátog
Joco57
magánynem hagy el soha
pedig nem hiányozna
a hűsége fáj
Joco57
orgona ágán
mint melegben kelt tészta
duzzad a tavasz
Joco57
a végtelenből
egyetlen pillanatban
marad meg minden
Joco57
szerelmedből egy
apró csepp számon maradt
jó szomjoltónak
Joco57
pacsirtadalba
varjúkárogás került
tavaszi kétely
Joco57
jöhetsz sötétben
csak vigyázz álmaimra
földön hevernek
Joco57
finom érintés
simogatásod emlék
lemoshatatlan
Joco57
új évszép ruhában jött
de foltosban távozik
egy év nagy idő
Joco57
álomba merült
csendesen pihen a nyár
kemencezugban
Joco57
fészek ölében,
fájón ringatja a szél
nyárnak melegét
Joco57
neonfény szmoggal,
sült gesztenye illattal
városi anziksz
Joco57
hajnali szellő
nádszálak bóbitáját
hívja egy táncra
Joco57
éjszaka csendje
hintaszékben lógatja
fáradt lábait
Joco57
csendből a zajba
alig több egy lépésnél
hallod határát
Joco57
ezüst lámpását
már felkötötte a hold
csillagok közé
Joco57
arcán az idő
láthatóan ráncos, mint
a téli alma
Joco57
pirul az arcom
ahogy a fagyos szelek
körbecsókolnak
Joco57
emlékeimből
mint egy meleg takarót
magamra húzlak
Joco57
az első téli
éjszaka leple alatt
megőszült a rét
Joco57
bágyadt napsugár
jégvirágot simogat
múló szerelem
Joco57
őszi hajnalon
száját tátva jött a köd
elnyelve mindent
Joco57
nap ragyogása
forró jázmin teában
téli reggelen
Joco57
gyengéden ölelj,
mint bársonyos napsugár
őszi hajnalon
Joco57
légy egyéniség
ne festékbe mártsd magad
ahhoz hogy ragyogj
Joco57
túra emléke
a cipőnkről leváló
lépések nyoma
Joco57
virágos mező
elvesztette illatát
pajtában pihen