Kostyal Kendra Valéria haiku versei

fehérben flangál
csípős nyelvű tőzike,
kertem végében

Becsukom szemem,
a sok pötty életre kel:
ritmus, hang, zene.

Gyökere földben.
Test mit hideg hó ölel
reményt sugároz.

Zátony közepén
csónak kikötve, sirály
cölöpről figyel.

mint kandallóban
a tűz, fellobban, izzik,
ég, majd kialszik

Balaton tükre
olvad, reped, jégtábla
semmibe siklik.

Annyit vársz, nézel,
míg totyogva megyünk majd
együtt a mennybe.

Féktelen mint egy
fékezetlen ló, hallom
suhanó hangját.

Megfagyott kezek
hideg aluljáróban,
hegedűt ölel.

Tengermorajlást
hallom, sós ízű csókok -
emlék a partról.

Rozsda és arany,
gyékény árnyéka esti
naplementében.

Nincs rózsa, pezsgő,
nincs eper. Csak gondosan
átkarolja őt.

Becsukom szemem,
érzem bőrömön buja
édes illatod.

Szőlőhegyen fönt,
fagyos, ráncos szemeken,
megfagyott könnycsepp.

egyedül sosem
látom úgy a dolgokat,
mint veled szoktam

Bánatos szívem
kitépem, kidobom. A
kutyának sem kell.

Élet képlete:
Élj! - matematikai:
élet a köbön.

Súlytalan volt Ő.
Arkangyal toll pihéje,
neved rávésve.

Néha egy szó több.
Elég ha szíven talál.
Elvarázsoltál.

Hintaszékemből
nézem. Fehérben flangál
égen a felhő.

Összesimuló
ráncok, tied és enyém.
Újrakezdeném.

Ő figyel, hallgat,
érint, gyógyít. Idő - tér
nem számít, szeret.

Egyedi, színes,
hálómba odaillesz.
Kortárs festményként.

Karomba alszol
el. Szemedbe nézek és
beleborzongok.

Meztelen tested
Hódunyhával borítod.
Megcsodálhatom?

Asztalunk körül
Köszönet hálával ül,
Csoda örömmel.

Leszállnék házad
fölé, felhő alakban.
Védelmeznélek.