Kostyal Kendra Valéria haiku versei

széttárt karjaim
keresztnek látod holott
megölelnélek

elhagyatott ház
sarkában egy pók csendet
fon hálójába

csak a napsugár
néz be reggel menhelyek
koszos ablakán

halálos ágyán
nagyanyám nagyapámtól
bocsánatot kér

lágy érzéseim,
beléd simítom kérges
kis tenyeremmel

omló vakolat
porában emlékeket
keres az idő

mindig mondták, hogy
előtted még az élet,
most már mögötted...

mint gyökerek egy
korhadó koporsót úgy
ölel a bánat

részeg esőcsepp
ide-oda csúszkál egy
pünkösdi-rozsán

pillanat íze
elsimul a szélben én
elmosolyodom

ma kéknefelejcs
szirmaira hullik a
csend, hajnalodik

rásimul a csend
fűillat sóhajára
pitypang virágzik

szél lehelete
lemeztelenítette
cseresznyefánkat

kacagó szélben
fűzfa loknijait vén
tavasz mozgatja

fond körém lelked
és én könnycseppjeidben
megmerítkezem

észrevétlenül
megbújt bennem illatod,
magamba zártam

ne hajtsd le fejed,
szemedben tavasz nyílna
két sóhaj között

háborús zajban
kell egy kis csend, nyílna egy
fehér tulipán

kívánságkútba
hajított érme, "Béke!"
teljesülhetne

hóvirág nyílik
vérszagú szélben térdek
imaszőnyegen

felhőt kerget a
szél, nádat zizegtetve
csónakot lökdős

forró szavaid
fagyos téli napokon
napsugárecset

átfagyott kezem
anyám átmelegíti,
hazaérkeztem

hallom ahogy a
tél itt motoszkál, hideg,
fagyott a csend is

elmosolyodtam
mert ma láttalak, szívem
is mosolyogott

nincs "nehéz élet"-
"könnyű élet", értelmes
van s értelmetlen

vigyázz hogy merre
tartasz, mert egyszer majd csak
oda érkezel

szemedben még a
nyári tenger, hajadon
már egy hópihe

a bánat egy mély
tó belefulladhatunk
ha nem figyelünk

kongó szobában
díszes nagy karácsonyfa,
alatta magány

fenyőágakon
régi gömbök, szeretet
illat a házban

hófehér ágra
meggyeket képzelek tél
közepén, álom

majd egyszer mindent
vissza fogunk kapni a
jó szót s rosszat is

elcsendesedünk
vasárnap van harmadik
gyertyát meggyújtjuk

szakadék szélén
pont ugyanúgy süt a nap
mint a hegytetőn

esik az eső
esernyőmről üveggyöngy
gurul cipőmre