Kriszta haiku versei

fiatalságom
forgácsról forgácsra fogy
farag az idő

vállt vállnak vetve
azt hittem együtt állunk
erre most válunk

peremig csordult
magam testes pohárból
kilöttyenteném

betűvel döfött
szűz papír versfoltot hagy
elhált fájdalom

világegyetem
parazsán szisszenő szösz
ennyi az ember

zseniális mily
könnyűszerrel felkophat
egy zseni áll is

egységét vesztett
szerelmünk képletében
Űr a vegyjeled

hol hiánycikk az
együttérzés ott boltot
nyit a gonoszság

összehordhat szél
sok tücsköt bogarat rád
csendben nyílsz tovább

kézenállásért
ne várd a tapsot attól
kinek kezén állsz

üres poharat
emelve ünnepeljük
betelt a pohár

véres felhőt hány
a hajnal üres gyomra
pirkadó fekély

csak olyan nőkkel
reklámoznak melltartót
akiknek nem kell

borjúrémálom
anya és apa együtt
salátaágyon

Kezdő azt fesse
mit mindenki másnak lát.
Ne lovat. Szörnyet.

avarként égek
új cirokkal felsepert
vágyad udvarán

meséből ismert
nyulak anyám főztjében
hazug gyerekkor

piramis csúcsán
az éhes ragadozó
elejti szatyrát