Lívia Schmidt haiku versei

ujjbegyed selyme
tincseimmel évődő
ezüst holdsugár

rozsdálló tűvel
az avartakaróra
sormintát fércel

őszi hajnalon
kis páragomolyokat
szuszog egy felhő

ablakból nézem -
visszapislog csendben a
kökényszemű éj

hulló szirmok közt
leheletnyi léptein
jár az elmúlás

páragyöngyöt hint
pókhálófonalakra
a hajnali köd

csipkebokrokon
felejtette jókedvét
a parázsló nyár

őszi esteken
ködkaréjban melegszik
a didergő táj

sietve futnak
csellengő rejtekutak
lábaim alá

kirepülnek mind -
puha fészkük oltalmán
ficsergés vacog

lépteink nyomán
zizegve súgnak össze
fáradt levelek

belül is őszül
sejtszinten dérvirágok
ezrei nőnek

őszi akvarell -
lehulló levelek közt
szitál az eső

elköszön a nyár
búcsúcsókja szelíden
pihen vállamon

páracsendeken
könnyedén egyensúlyoz
az őszülő est

ritkuló berek
tépett levélmintáján
ásít az idő

szeretem mikor
ujjaddal rajzolod meg
aktom vonalát

puha talpakkal
mohaszőnyegen jár a
tündérléptű nyár

mosolymintát csen
mélabús házfalakra
egy víg napfonat

imbolygó fényem
egy suta kis villanás
mécslángok között

kihalt peronon
csak monoton kattogást
visz a menetszél

levetem ruhám
pőre vállamon pihen
egy lágy pillantás

megáll az idő
roskadó házfalakon
ágyat bont a csend

mohatakarón
észrevétlen moccanás
kúszik a repkény

tintafolt vagyok
összefolyt verssorok egy
gyűrött könyvlapon

hozzád űz a vágy
pipacsszínű érfalam
kacskaringóin

dús lombokra ül
finom kis fényszálakkal
a hold ezüstje

kopott flaszteren
zörgő faleveleket
simogat a szél

pislogó fényem
ezüstös pókfonálon
tűnő harmatcsepp

hogy el ne felejts
mosolytintával írom
szívedbe nevem

kis mosolyaid
apró boldogságpettyek
szeplőim között

ha rám mosolyogsz
az első fénysugárral
szebb lesz a napom

szemeid tükrén
csillogó ékkő vagyok
vágyad megszépít

váratlan jöttél
majd körbejártad szívem
minden kis zugát

kibontott hajjal
lábujjhegyen libben el
a pőre hajnal

illatos mezőn
ernyősvirágok között
fecskefarkú száll