Lívia Schmidt haiku versei

már tudom te vagy
a következő, kinek
nem leszek fontos

ha megszeretnél
talán szép is lehetnék
- a legszebb - neked

lágy érintésed -
szőke tincseimbe font
sziromkoszorú

egymás karjában
gyengéden cirógatnak
lopott perceink

csendben zuhanok
mióta a dalunkat
magaddal vitted

azon a ponton
ahol összeér lelkünk
lepkék táncolnak

érezlek még, ha
közelebb húzom kicsit
égkék perceink

magányos játék -
figyelni szép virágom
miként hervad el

ahogy rám nézel -
szemed az esti fényben
puha vesztőhely

árnyékomat is
pont úgy szeretem, ahogy
tiszta fényemet

vágyom a jó szót
tisztasága emel fel
legszelídebben

úgy ölelnélek
de jégszíved örökké
mozdulatlan tart

nincs kívánságom -
míg legszebb érzéseink
bontom ki veled

felébredve is
pont olyan voltál, ahogy
megálmodtalak

veled álmodtam -
testünk angyalt formázott
a puha hóban

csinos pehelyként
tündöklök előtted is -
épp csak te nem látsz

bekuckózom, míg
elfedi szép álmaim
a hótakaró

amikor elmész
végtelen fehér csenddé
dermed a világ

néha felsejlik
kesernyés emlékeid
íze a számban

ne bonyolítsd túl
kapj derékon és csókolj
ilyen egyszerű

mély tekinteted
pupillányi végtelen -
elveszek benne

észre sem vettem
mikor elhagytam magam
te még tartottál

tőled lehetne
szívem csücske csinosabb
ha belebújnál

első csókunkban
bizsergett a létező
összes alkalom

utcai neon
szűrt fénye megbotlik egy
törött üvegen

különleges vagy -
pimaszul friss stílusod
egyben védjegyed

lassan keringő
levelek között sétál
hanyagul az ősz

ha feltűnik a
piros vagy narancs csillag
tudom, jól írok

azért szerettél
szemeimbe nézni, mert
szépnek láttalak

apró örömök
csücsülnek kicsi szobám
minden szegletén

ha senki sem lát
szorosan hozzábújok
emlékeidhez

ne ringass tovább
ha sorsomra hagysz, talán
felébredhetek

apám szavai
lassan belesimulnak
a végtelenbe

semmi nem számít -
ha eleget szerettél
meg volt mindened

amíg szeretünk
korlátok nélkül bírjuk
mind a végtelent

több út létezik
nem minden lehetőség
végén állok én