Marcsi Györe haiku versei

Korhadt fagyökér
fűzöld, mohás föld alatt,
régmúltról regél.

Habfehér vásznon
festett álompillangók,
titkom őrzői.

Szirmait bontja,
bókol, úszik lágy fénnyel
kikelet csókja.

Szíved oly hideg,
fagyos jégcsappá dermedt,
hiányod ölel.

A mohás kereszt,
őseink életfája,
vadvirágot hajt.

Őszi szél suhan,
cserjék bíborszín lombja -
gallyat öltöztet.

Őszi akvarell:
Nap fénye bronzra festi
a földnek vásznát.

Csipkederes ág
zúzmara-szőtt takaró -
tavasz álmodik.

Fagyos zúzmara
fagyöngynek csipkefodra
- télnek szépsége.

Ablakon vízcsepp,
pókhálón szellő játszik,
bús, lágy dallamot.

Csend ül a tájon,
csillámló hószemcsékben
- béke szőttese.

Tóparti alkony,
nádason szellő suhan -
bíborfény hullám.

Tengermorajra
ébredek, hullám játszik
parti fövenyen.

Bennem tavasz él,
lilaakác fürtjének,
bódít illata.

Sziklaszirteknek
nyugalmát, csillámló víz
óvón fonja át.