Marcsi Györe haiku versei

romos ház falán
jégcsapba rejtett álmok -
pókháló libben

levélgyerekek
ágak közt bújócskáznak -
harkálycsőr kopog

Pislákoló láng
csonkig égő gyertyákon
viaszgyöngyszemek.

Pasztell színvilág,
szürkeség, ökörnyál száll-
búcsúszerenád.

Korhadt fagyökér
fűzöld, mohás föld alatt,
régmúltról regél.

Habfehér vásznon
festett álompillangók,
titkom őrzői.

Szirmait bontja,
bókol, úszik lágy fénnyel
kikelet csókja.

Szíved oly hideg,
fagyos jégcsappá dermedt,
hiányod ölel.

A mohás kereszt,
őseink életfája,
vadvirágot hajt.

Őszi szél suhan,
cserjék bíborszín lombja -
gallyat öltöztet.

Őszi akvarell:
Nap fénye bronzra festi
a földnek vásznát.

Csipkederes ág
zúzmara-szőtt takaró -
tavasz álmodik.

Fagyos zúzmara
fagyöngynek csipkefodra
- télnek szépsége.

Ablakon vízcsepp,
pókhálón szellő játszik,
bús, lágy dallamot.

Csend ül a tájon,
csillámló hószemcsékben
- béke szőttese.

Tóparti alkony,
nádason szellő suhan -
bíborfény hullám.

Tengermorajra
ébredek, hullám játszik
parti fövenyen.

Bennem tavasz él,
lilaakác fürtjének,
bódít illata.

Sziklaszirteknek
nyugalmát, csillámló víz
óvón fonja át.