Márkus Brigitta haiku versei

Vonaglik a Ma...
vonszolja magával a
tegnap reményét.

fényes ecsetét
belemártja szívünkbe
a reménysugár

lemerülőben
életérzésem, lelkem
töltőre teszem

álmokat hozó
éjjel... hajnali fénnyel
csókként elillan

Ráncos kezével
az ősz megsimogatja
a teliholdat.

acélbetétes
bakancsával sípcsonton
rúgott az élet

Opál függönyrojt
lebeg előttem. Szél fúj
záporcseppeket.

szellő táncoltat
falevelet... házfalat
Napfény cirógat

Bársonykék égre
szép lélek ragyogása
Csillagot ragaszt.

virágszirmokban
pihen az illat, színét
a fény festi meg

Szirmokon lépked
az est. Megpihenni jő
a Hold ezüstje.

Szép mesék bársony
asztalánál megterít
a reggeli fény...

Sziromszoknyában
dalol a tavaszi kert.
Csigaház nyílik.

Ecsetét mossa
a napfény az ég alján -
színek mosódnak.

Fény táncol hideg
jégcsaporgonákon - tél
olvad tavaszra...

Karon fogott a
magány. Mi már örökké
hű társak leszünk?

bíbor köntösbe
olvad a kora esti
alkony ezüstje

hársfa tövében
hárfázik szívem húrján
a csalódottság

Szirmokat hullat
hófehér paplanából
a tél tündére.

Keresem lelkem
párját... Csak a tükörben
találhatom meg?

hópelyhet néző
víg gyermekek arcára
hűs csillag olvad

Azt mondtad, örök
szerelem a miénk... de
csak az enyém az.

Arcomon mélyülsz
finom és mély árkokban...
Bú és öröm vagy.

tündöklő fényben
füstös hegygerincen át
bandukol az ősz

mázas bögrében
aranyló méz párája
csipkerózsa íz

Apró gyöngyöket
fűz az aranyló hajnal...
Napfényt itatja.

Harapj a mába,
hogy a holnap boldogan
tárja ízeit...

színes kabátot
öltenek az erdei
didergő lelkek

Köd kering a Nap
körül, apró gyöngyöket
szitál a tájra...

becsomagolom
szavaim sztaniolba
hogy ne sértődj meg

Elcserélném a
lelkem "full extrás" búját
boldog életre...

te vágyódsz, én is
vágyódom; nem egymásra,
hanem egy másra

cirógatja a
szekrényajtót egy piciny
táncos napsugár

Lágyan zengedez
színpompás hangszere a
rőt őszi szélnek.

gyöngy gördül pillád
mögül... lelked megreped
vére földre hull

Megveti puha
vánkosát a Nap. Fejét
földre lehajtja.