Marland Noonan haiku versei

öreg gyárkémény
magába roskadt halmán
feledés pora

aranyhalamat
csacska macska kifogta
nincs több kívánság

köd leple alatt
ég kékjéről álmodva
könnyeznek a fák

hullott levelek
szélben egymást kergetik
emlékeimmel

kő makk csigaház
kincsként rejti zsebembe
kicsi unokám

parki utakra
leterítette az ősz
avarszőnyegét

őszi verandán
borongós kedvem űzve
dongó döngicsél

tó tükrén az ég
szerte foszló köd után
nyárt idézőn kék

lepke csak kereng
érett barack levétől
én párlatától

élvezem nagyon
nekem csapják a szelet
ventilátorok

beárazódtam
okkal talán ok nélkül
középszerűnek

Károgó varjak,
kavargásuk havat hoz.
Ég színe szelet.

végtelen reggel
színtelen minden perce
szürke hétköznap

varjakkal együtt
est szürke leplét húzva
hazatért a csend

pőre fák között
átfutott az őszi szél
hidegen hagyott

nekünk a sebek
Zé generációnak
lájkok száma fáj

illatos szénán
forgolódik már az éj
résnyi fény vetül

kék égen hullám
felhőn fodrok úsznak át
tükrözött világ

egymást csipkedik
cinegék az etetőn
mag a földre hull

éj párája ül
akácvirág fürtjének
édes illatán

élet oltárán
gólya csőrében egy gyík
farkát áldozta

kisegér moccan
tarlón sétáló madár
csőre odavág

kút mélyén csobban
láncra fűzött pléhvödör
szomjam kimenti

szaladnak a fák
szél fúj, lombjuk integet
vonatunk robog

hűs zápor mögött
kék ég ragyog fent és lent
tócsán átléptem

száraz nád roppan
riadt réce úszik át
telihold arcán

vadlúd csapatok
elvesznek a ködben mint
minden pillanat

színekkel játszik
őszi lombok közti fény
lelkünk húrjain

elcsendesedett
őszi kert nyugodni tér
kapuját zárom

levél csipkék közt
szemérmesen bujkálnak
meleg hajnalok

természet csodás
apró magok rejtenek
minden óriást

csobogó patak
árnyat adó fa ágon
ruhám lengedez

őszre jár időm
pergamenként szárad rá
kezemre a bőr

véget ér a csend
ha rést hasít a hajnal
éj sötét vásznán

eltűnt csónakom
emlékét a parthoz még
rozsdás lánc köti

poros falumnak
címeres nagy marha volt
legjobb bikája