Mészárosné Gárdosi Gabriella haiku versei

többé már nem én
leszek, ha rámcsukod két
beszédes szemed

megállt az idő
mikor a két szemedbe
zuhant a lelkem

gondolathálóm
pillanat-érzésekkel
itatódik át

őszi avarra
sors-mintázatokat fest
teremtő keze

sajgó szívemen
repedésre leltem, egy
szavadba került

gomolygó pára
friss, hatalmas dunyhaként
terül a tájra

lehunyom pillám
különös masnit köt rá
egy furcsa ábránd

szívem végtelen
csendjébe citerázik
egy levél a fán

mily könnyen mozog
a szánk, ha a másikat
kell megítélnünk

minden zuhanás
végén oltárod előtt
találtam magam

testem kalit - bent
lelkem, mint alázatos
sírig hű szeráf

levelek vagyunk
az élet fáján ...együtt
és mégis külön...

csészényi öröm
selymes íz vagy ajkamon
- kihörpintelek

Isten által szőtt
vékony aranyfonál köt
össze bennünket

zuhog zuhog... és
minden betű koppanó
csepp a lelkemen

legyen alapjegy
eleganciádhoz az
egyszerűséged

ősz ábrázatán
barázdát szánt egy traktor
varjak csipkedik

fakó ég alatt
csupasz ágakra csipkét
horgol november

tölgyfa utolsó
levelére dér lehel
halálos csókot

maszatol az ősz
finom akvarellek a
reggeli égen

csillag fényével
mosolyognak kik már a
mennybe költöztek

lényegi kérdés
otthon érezhetem-e
magamat benned

jó ez a puha,
lágyan ringó csend, arcom
benne fürösztöm

kard által veszti
éltét, vitéz vér folyik
e szent hazáért

selyem paláston
karmazsin vörös levél
kifutón libben

tulajdonom nem
vagy - csak mint becses ékszer
kincsesládában

A pokolra kell
mennem, hogy értékelni
tudjam a mennyet.

egymást köszönti
felkelő nap s a remény
mólón randevú

ez az édes kéj
egyszer véget ér örök
éj csukódik rám

szememben könnycsepp
elrejtőztél csillogó
gömbpalotámban

gyökerek nélkül
mint pusztába kiáltott
szó csak tévelygünk

Őszi hajnalon
két pille egymásnak súg
utolsó randi...

mint Párizsban az
ősz - muzsikál szívemben
egy kis halk sanzon

csend gúnyájába
öltöztetem a lelkem
nyugalmam lettél

mérföldköveken
át csalódásaim is
hozzám csapódtak

Mintha én volnék.
Rózsa szirma fakul, de
illata üde...