Mészárosné Gárdosi Gabriella haiku versei

Ujjam simítja -
kik lehettek? Fapadon
szív átlőtt nyíllal.

kiben alázat
nincs, az gátlástalanul
mindenre képes

kint nagyot reccsent
luciferi éjben egy
vércse hangja száll

égi kikötő
vizén szelíden ringat
hold a csónakom

együtt örültünk
millió kis kolibri
szállt a szívünkben

látása rég nem
az igazi ... szemében
egy félbe tört szív

bántás helyett a
két kezed mindig legyen
ölelésre kész

összetört szívem
apró cserépdarabok
most ragasztgatom

kölcsön szárnyakkal
repülni nem ugyanaz
mint egy sajáttal

tanács helyett, hogy
ha csak végighallgatod
többet segítesz

keserű érzés
sír föl mélyről s áttöri
a retinámat

remélem az út
végén vár kettőnkre egy
boldog kikötő

második tavasz
az ősz, illúzióim
mind átszínezi

értő figyelem
a legstabilabb híd a
másik emberhez

buggyos ingujjba
már befészkelte magát
fázós őszi nap

Betelt a pohár
az utolsó csepp voltál.
Eleget nyeltem!

hallani véltem
a természet lágy ölén
Bartók zenéjét

Lélegzetünk is
gyöngyfényt sző szeretetből
Isten köpenyén

kopottas gúnya
rajta - szíve oly szép, mint
a virágos rét

Emlékkel teli
csorbult bögrémből kortyol
gyermeki énem.

napnyugta fest az
égre a tó tükrére
tizian vöröst

mikor bántanak
a lelkünk odavonszol
ahol süt a nap

nyári estéken
az ég színe rózsaszín s
kék selyempapír

Öreg hold mereng
hű asszonyán... Hol lehet
a másik fele... (?)

Levéltenyérbe
párát lehel az Isten
Éltető nedű

Teremtő Erő
csendje balzsamoz - GYÓGYÍR
Fájó szívemre

Levéltenyérbe
párát csepegtet Isten
gyémántként ragyog

úgy kifosztottál -
nem maradt semmi nekem
csak a bíbor hold

halál völgyében
súlyos lépte alatt a
csend is megroppant

A lemenő nap
habfodrok közé csusszan
Fürdeti szemem

szivárvány tollal
a menny lapjain jegyzik
szívünk titkait

szirének pőre
bőrére Ámor titkon
csókvirágot hint

előbújt a hold
selymes tó tükrén ezer
kis mécses ragyog

őseim rögös
utcáin, a csend honol
sétálgat le-föl

nyár tündér suhan
apró tüllszoknyácskában
izzó pirosban

Egymagam mit sem
érek - ketten vívódunk:
az Isten és én.