Mészárosné Gárdosi Gabriella haiku versei

vágyaimban ott
izzanak, nyárból hozott
apró parazsak

két konyakszínű
levél keringőzni kezd
szél a táncmester

halk dobbanó szív
virág sziromcsendjében
az alvó Isten

Mi a boldogság?
Víz tetején egymással
játszik két kérész.

Egymást ölelve
holdfénybe kapaszkodunk
Szívmelengető

Kertemben ragyog
a hold, híres piktorként
ó ezüsttel fest ...

ha magasra törsz,
fellegekből keményebb
mindig a padló

égen és földön
a napfény kacérkodik
tavasz közeleg

Milliárd gyémánt
éj sötétjében - Isten
Kincseskamrája

körberajzolom
röpke kis életemet
szavakkal festek

Valójában a
csend nagyon is tevékeny
- az Élet zaja

álmos délután
házra fura árnyakat
firkálnak a fák

kívül és belül
párhuzamos utazás
egész életünk

Óriások közt
ébenfekete éjben
Hóbagoly huhog

fenyőfaágon
ezüstszín sugarakat
dajkál február

ablaküvegre
egy piciny gyermek lehel
szíveket rajzol

ki ébreszti föl
homályos szívkamrákban
az alvó Istent

rózsaszín szellő
kertek alján fütyörész
dervis táncot lejt

ha kérnéd, lennék
szép rózsád kelyhében az
ébredező vágy

Szeretet tapaszt
helyezek szíved fölé
Meggyógyítalak

illatos réten
szerelemvirág nyílott
hajamba tűzted

Apró életek
csonthéjú magházakban
Tavaszt álmodnak

Párolgó illat
dermedt fagyban puha csend
Teával várlak

mikor átléped
saját határaidat
szárnyaid nőnek

fázós hajnalon
friss hóban tollászkodik
színes tollpamacs

csak nézett-nézett
míg feje fölött lassan
elszállt az élet

üres játszótér -
a múlt kergetőzik a
rémült jelennel

Tartósított nyár
Magukat kelletik a
kacagó körték

Kávéillatú
köpenybe bújt a reggel
Tükörből nézlek

Havas fák törzsén
lapulnak a holnapok
Ébredj már tavasz!

Fákról csend pereg
jéghideg szoba - az éj
Angyalkönny álom

Befagyott tavon
tejszínű köd - ezüst híd;
Út a semmibe

A hajnali dér
ma beiratkozott egy
hímző szakkörbe.

hegyoldalakon
ezüst ceruzák írnak
zúzmara csillog

téli hajnalon
zúzmarás csipkés kesztyűt
viselnek a fák

hűs csókot lehel
fák kecses idomára
jeges zúzmara