Mészárosné Gárdosi Gabriella haiku versei

apró gyöngyöket
szór pókháló selymére
angyalok keze

fázós gondolat
arra késztet bújjak a
a tenyeredbe

A mókus lassít,
kerekében felkiált:
"Megizmosodtam...!"

kockás takaró
terasz gőzölgő tea
őszi hangulat

legyen lelkünk is
egymásnak szép otthona
ne csak a házunk

Teste ősz és tél
Lelkében örök nyár él
Szívében tavasz

ráncos kezére
az idő festette a
sok erezetet

hullanak alá
mézsárga falevelek
mint lélekcseppek

cicám bundája
őszi napfényt cirógat
teljes az összhang

hold sarlójára
kecsesen fölaggattam
minden gondomat

a föld megtanít
Alázatra - álljak mint
széltől gyötört fa

ha szívünkben még
a nyár ragyog, jöhetnek
a fázós napok

leszökött a nap
s kacag piros almákra,
hízott körtékre ...

félcsupasz ágon
három levél hintázik,
ők még maradnak

tegnap sóhaját
ma valóra válthatod
edzd akaratod

csillagok fénye
ragyog az éj köntösén,
mint ezernyi gomb

deres fűszálon
szivárvány játszadozik
- égi tünemény

Ima vagy nekem
Ó gyönyörű természet
- Isten így üzen

lásd meg a benned
rejlő bölcsesség kulcsát
s bátran fedd föl azt

fázós didergős
ősz falusi piacon
kabátot keres

susogó levél
közt kis cinke keresi
mit lakmározhat

harangszó után
végtelen könnyed csönd ül
az őszi tájra

színes nyakéket
fűz az ősz vörös okker
zöld levelekből

ártatlanságát
tavasszal kapja vissza
a sok csupasz fa

belső napodnak
tüzelőanyagát a
jótettek adják

rozsdás falevél
billeg az ágon flörtöl
az öreg Földdel

régi kopottas
hídon egy szerelmes pár
s fölöttük angyal

erdők csöndjében
szép fák regélnek - vajon
Istent hallgatom?

légy üres meder,
hogy a Teljesség benned
pihenhessen el

ami most van az
a jövődnek gyökere -
jó termést nevelj!

milyen a halál
megláthatod, ha csendben
lépsz az avaron

kis vadgesztenyék
gyermek tenyereket meg -
meg csiklandoznak

gyökerek csöndje
lombok szitáló fénye
erdő fohásza

e pillanatban
minden s mindenki itt van
kivel dolgod van

dús szőlőfürt a
konyhaasztalon, benne
a nyár zamata

te vén bohém ősz
mily áhítattal pingálsz
- én kedvenc festőm