Mészárosné Gárdosi Gabriella haiku versei

erős karakter
karikatúrává lesz -
"lágy szellőként élj!"

elbújhatsz magad
elől, veled mennek a
gondok - hű ebek

gondolataim
közt a fegyelmezett csend
húz barázdákat

míg elmerengtem
sötét színűre hűltek
árnyak és percek

idővel minden
semmibe vész - a vers is -
illanó forma

arcvonásai(d)
sorskönyvemben könyvjelző
- nem feledhetem

léleknyugtató
a szürke alkonyatban
csendes harangszó

szívfájdító tánc
száz révült virágszirom
vad haláltangó

aranyhal kering -
cseresznyeszirom libben
- lágyan vízre hull

zöld fűszálakon
percek gurulnak tova
tavaszi zápor

nem vagyok több, mint
szépen megírt versben egy
apró ékezet

lubickol a hold
erdő melletti üres
kis csigaházban

csipkeszoknyás fa
mézillatú rügyének
csöndjét ízlelem

Isten tenyere
egy virág szirmán futó
apró erezet

Kitavaszodott -
most egyetlen gondolat
sem lehet meddő

virágba borult
egy mandulafa, pedig
dúl a háború

virágok kelyhén
színes sóhajok imák
csöppnyi áhítat

Szép tavasz, múzsám
Rebbenő sziromlevél
Szél citerázik

fű is benőtte
madárka rakott fészket
elnyűtt bakancsban

a csend elaludt
rá aranypárát lehelt
álmos arcú nap

instán szembe jött
velem saját írásom
haiku cetlik

édes ajkától
virág szirmok élednek
hanami napján

tél koporsóját
fehér szirmok csipkézik
méltó búcsúzás

öreg akácos
illatfelhőt permetez
pőre nyakamba

mondhat véleményt,
de soha ne légy annak
következménye

mi a pillanat (?)
fák lombján átszűrődő
remegő fényfolt

rafinált idő
mindenki eszén túljár
mából van minden

lélek-mozsárban
őrlődnek a perceink
egyre csak fogynak

mindig jóllakat -
illatos kenyérben a
munkám gyümölcse

Kacarászó szél
magának bajuszt pödört
Nézd, hótekercsek!

szívesen halok...
rég elsirattam már azt,
ki voltam s vagyok

gondos szülőként
fákban alvó rügyeket
tavasz ébreszti

Nagyapám kaszát
fent. Az este nyeste meg.
Égen holdkaréj.

Ahol egyszer lomb
voltál... Tavasz nem felejt -
ad rád új ruhát

az ég sarkában
tanyát vert egy gondolat:
`most hogyan tovább? `

forró teagőz
olvasztja ember lelkét
múlik már a tél