Mészárosné Gárdosi Gabriella haiku versei

szép rózsafüzér
Földanya kezén, minden
virág egy fohász

fakó arcú hold -
rózsaszín ruhájával
Földnek tetszeleg

már majdnem alszik
virágszirmon egy méh zsong
lecsukom szemem

egyre többször jön -
ül mellém az elmúlás
szagú, vén idő

kecses szenderlány
mézízű nedűt szürcsöl
tavasz kelyhéből

rózsás pirkadat
virág illatot gyűjt nagy
fonott kosárba

virág illat száll...
ó, nem érhetlek utol
szerelmes tavasz

ásít az erdő
aranyzöld rózsabogár
levélre huppan

egy apró fagyöngy -
leszek majd erdő mélyén
róla ismersz meg

kócsagok röpte
áfonyakék legyezők
csak egy látomás?!

Az első szirom
fehér lombkoronáról
halkan pilinkél

kövér esőcsepp
bogárka fején turbán
levélen trónol

csak egymást néztük
s az az árva perc mégis
nélkülünk szökött

megélt álmaink
szép íveket rajzolnak
arcunk égboltján

várandós hajnal
gyönyörtől édes terhe
csendben vajúdik

két helyen süt a
nap egyik bennem, másik
a messzi égen

nyár volt, fűszeres
gránátalmalét kortyolt
kertben a mámor

milyen gyönyörű
ahogyan kinyújtózik
arany vánkosán

tabula rasa
metamorfózisodnak
algoritmusa

rózsaszín fákon
langy szellő citerázik
szerelmes tavasz

Ejnye, kisveréb!
Tányéromról megennéd
utolsó morzsám?

mióta örül
bennem valami - tudni
lenne jó: ki s mi?

vándor-szárnyakat
az idő koptat egyre
komfortosabbá

opálkék égre
arany ecsettel a Nap
fest színorgiát

test a léleknek
kritikus tömeg része
lélek-nehezék

Ó, Tavasz... Lázas
gyermeked vagyok, tőled
csillog a szemem.

tudattalanom
fészekalján gubbasztunk
két ázott veréb

lelkem szép dalát
hegedűdnek húrjai
örökké őrzik

ezerszín határ
magára húzza halvány
napsugár selymét

lennék fényhozód
lopnék a tenyeredbe
a kerek holdból

ha tehetnéd egy
elillanó világban
lehorgonyoznál

az utca zaja
bekúszik ablakomon
esőillat száll

Szívednek terhét
kis papírhajóra írd -
vigye, engedd el!

nézhetsz tükörbe
mégsem pillanthatod meg
Teljes önmagad

rózsaszín szirom
billeg a szélben kottáz
a néma csendnek

úgy szállnak el az
éveink mint virágnak
apró szirmai