Oroszvári Kata haiku versei

Míg távolodom,
megfakul a valóság
horizontodon.

Minden nap ott van
bús szíved szándékosan
rejtett zugában.

üzlet ez is már
mécsesek tetején ott
ül száz mikulás

Sápatagon küzd
másodvirágzásával
lila orgonám.

Ami megvan már
értékét veszti, új kell,
nem szükség visz rá.

Hullócsillagként
zuhansz bele ágyadba,
álmod is elég.

Most puha színes
szőnyegén járva újra
elhalkul a táj.

Ma megágyazott
vörös levéllepellel
az őszi alkony.

Itt vagyok megint,
nem otthon, csak a csend ül
a kanapémon.

Csendesebb a kert,
a hajnal nem csicsereg
már szerelmesen.

Hangsúlya elég,
hogy mondandód fájdalmas
ütéssé váljon!

Kitöltöd az űrt,
hol a kedvesség hiány -
lelket simogatsz!

Bátorságom új
megismerésekre és
igazságra út.

Rendezetlen szív
túl gyakran félredobban,
ez nem szerelem.

messze időben
és térben is, de lelkünk
ugyanaz maradt

Gyöngyként csillognak
kifeszített pókhálón
a harmatcseppek.

Van az úgy, hogy a
semmi minden, pillangó
száll tenyerembe.

Rajongásom se
vedd magadra, ez is csak
énrólam szólhat.

Szerencse helyett
lehetőségeidet
lásd meg, használd ki!

Ha van választás,
mindig dönts, nehogy beess
a két szék közé.

Legnagyobb erőd
gyengeségedben rejlik -
ismered: használd!

Felnőtt úgy ez a
generáció, hogy nem
látta az eget.

Mozdul a lábam,
hajnali fényes tájban
csak csend csicsereg.

Te vagy egyedül,
aki ma is harcba száll
ellenem értem.

Könnyű szellő jött:
halk sóhajjal vált el a
levél ágától.

Ha nem állsz bele
a parttalan vitába,
máris megnyerted!

Bárcsak figyelnénk,
de folyton elbeszélünk
mindenki mellett.

Már csak a saját
konfliktuskerülésem,
amitől félek.

Szabad akarat:
tégy, amit akarsz, csak ne
árts másnak vele!

Zenéje most is
rólam szól, hozzám beszél,
mintha még élne.

Szeretem mélyen
egyszerű szavaidat
csokorba kötve.

Még mindig az a
legszebb, ahogy a gyermek
álomba merül.

Csak zár lehetek,
az ajtót nem én tárom
ki helyettetek.

Aki kiabál,
nem akarja hallani
legbelső hangját.